A török bevonul Budára
2004. augusztus 13. 03:03
A Mohácsnál győzedelmeskedett oszmán sereg a Duna menti hadi úton északnak indult, s szeptember 11-én bevonult a magyar királyok székvárosába. Buda jószerével üresen állt; az udvar, a királyné vezetésével, Pozsonyba menekült, s példáját a német polgárság is követte. Az országban három keresztény haderő táborozott: Frangepán Kristóf horvát bán Zágrábnál, Szapolyai János erdélyi vajda Szegednél, idegen zsoldosegységek Győrnél és Székesfehérvárnál. Egyik sem volt azonban elég erős, hogy magával a szultáni sereggel megmérkőzhessék, ám a török portyázókkal felvehette a küzdelmet. Miután a törökök végigdúlták Buda legtágabb értelemben vett környékét, a szultán 14-én felgyújtatta a székvárost, a mozdítható értékeket behajózva, szeptember 21-én, a Duna-Tisza közén át elindult hazafelé. (A várudvart díszítő két hatalmas bronzszobrot később az isztambuli lóversenypályán lehetett viszontlátni.) A zsákmány oly hatalmas volt, hogy a szarajevói piacon még 1528-ban is lenyomták az árakat a Budáról, illetve Magyarországról elhurcolt rabok és nemesfém tárgyak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.