2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Soha nem derült fény a hírhedt londoni sorozatgyilkos, Hasfelmetsző Jack kilétére

2024. augusztus 31. 12:20 MTI

136 éve, 1888. augusztus 31-én találta meg a londoni rendőrség a később Hasfelmetsző Jacknek elnevezett sorozatgyilkos első áldozatát. A világ egyik legismertebb bűnözőjének kiléte máig ismeretlen, alakja köré legendák szövődtek, könyvekben és filmekben tűnik fel a ködös londoni utcákon suhanó, köpönyegbe burkolózó baljós alakja.

karikatúra
A rendőrség tehetetlenségét kritizáló korabeli karikatúra

A bűnténysorozat helyszíne London Whitechapel nyomornegyede volt, ahol egyáltalán nem ment ritkaságszámba az erőszak. Azonban az a szadista kegyetlenség, ahogy a Mary Ann Nichols nevű 43 éves prostituálttal végeztek, kirítt a sorból, és az újságok címlapjára került. A következő hetekben még négy hasonlóan véres bűncselekmény történt, utoljára november 9-én egy Mary Kelly nevű utcalányt daraboltak fel szegényes albérletében.

Ő több szempontból is kivételnek számított, mert a többiekkel ellentétben nem koros és csúnyácska, hanem fiatal és szép volt, és nem az utcán, hanem szobájában gyilkolták meg. Az áldozatok torkát elvágták, testüket komoly anatómiai ismeretekre valló módon megcsonkították, némelyiknek a belső szervei is hiányoztak. A gyilkosságsorozat ugyanolyan váratlanul maradt abba, ahogy kezdődött, a tettesről többé nem hallott senki.

A titokzatos gyilkos gúnyt űzött a tehetetlen rendőrségből, több Hasfelmetsző Jack (Jack The Ripper) aláírással ellátott levelet küldött nekik, az egyikhez egy fél vesét – vélhetőleg az egyik áldozatét – is mellékelt. A nyomozók tizenegy gyilkosságot vizsgáltak, és ötöt tudtak egyértelműen a rendkívül kegyetlen tetteshez kötni (a témával foglalkozók között ennél nagyobb számok is forognak, de a közmegállapodás ezt az ötöt tekinti biztosan Hasfelmetsző Jack művének).

A vizsgálat során minden szokásos és szokatlan módszert bevetettek, kihallgattak mintegy hetven mészárost és a londoni alvilág szinte minden kétes alakját, sőt még az egyik áldozat retináját is lefényképezték, hátha rögzítette a gyilkos arcmását – persze hiába. Az igazsághoz tartozik, hogy lehetőségeiket össze sem lehet hasonlítani a maiakkal, hiszen nem létezett ujjlenyomat-nyilvántartás és DNS-vizsgálat, a sajtót nem információszerzésre használták, hanem távol tartották a nyomozástól. Ráadásul a célkeresztbe főként külföldiek kerültek, mert Viktória királynő kijelentette: ilyen tettet angol soha nem követne el.

A közvélemény és a sajtó eredményt akart, a felháborodás elsöpörte London rendőrfőnökét. Utóda sem járt nagyobb sikerrel. Letartóztattak ugyan egy John Pinzer nevű lengyel születésű cipészt, akit a tömeg majdnem meglincselt, de mivel alibit igazolt, el is engedték. A figyelem lassan elterelődött az egy helyben topogó nyomozásról, a rejtély megoldatlan maradt.

Az idők során száznál több feltételezés született Hasfelmetsző Jack kilétét illetően. A legvadabb szerint betanított csimpánz volt, mint Poe egyik novellájában, avagy kannibál, elmebeteg bába, az orosz titkosszolgálatnak az angol belügyi szerveket és az orosz emigránsokat lejáratni akaró ügynöke. A komolyabb gyanúsítottak között szerepelt egy Thomas Neill Cream nevű orvos, akiről kiderült, hogy valóban gyilkolt prostituáltakat, de évekkel korábban és méreggel, őt fel is akasztották.

A rendőrség fő gyanúsítottja Montague John Druitt volt, akit saját családja is Jacknek tartott – az ő hulláját akkor halászták ki a Temzéből, amikor véget értek a gyilkosságok. Ott volt a Bérlő nevű titokzatos férfi is, akinek albérletében véres lepedőket találtak, mire Kanadába szökött – róla Hitchcock készített filmet 1926-ban, avagy George Chapman fodrász, aki a gyanúsítások elől 1891-ben Amerikába szökött, ahol tényleg gyilkolt, feleségét tette el láb alól.

Gyanúba keveredtek ügyvédek, orvosok, kereskedők, költők, hentesek, szabadkőművesek, buddhisták, Viktória királynő háziorvosa és egy miniszterelnök is. Az egyik legelterjedtebb, de teljesen alaptalan verzió szerint a királynő unokája, a későbbi VII. Eduárd király fia lett volna Hasfelmetsző Jack – aki vagy szerzett vérbaját megbosszulandó, vagy egy morganatikus házasság eltussolása miatt folyamodott volna erőszakos módszerekhez, a nyomozást pedig a legfelsőbb szintről állították le. A krimi és Sherlock Holmes alakjának megteremtője, Sir Arthur Conan Doyle azzal állt elő, hogy a Jack igazából nő volt (Jill The Ripper), megint mások szerint nem is egy, hanem több, egymást fedező gyilkost kellett volna keresni.

A rejtélyt napjainkban is újra meg újra megoldják. Az ismert amerikai krimiíró, Patricia Cornwell szerint Hasfelmetsző Jack egy német születésű festő, Walter Sickert volt. 2014-ben egy másik író, Russell Edwards elvégeztette az egyik áldozat sálján talált DNS vizsgálatát, eszerint a tettes egy lengyel emigráns, Aaron Kosminski lenne, akit már akkor is gyanúsítottként kezeltek.

Vélhetőleg soha nem fog kiderülni, ki volt valójában Hasfelmetsző Jack, akinek alakja továbbra is izgatja a közvéleményt, ő az első sorozatgyilkos, akinek „kultusza” lett. Londonban vezetett túrán lehet bejárni a gyilkosságok helyszíneit, 2015-ben Hasfelmetsző Jack Múzeum is nyílt. A titokzatos gyilkosról több mint száz könyvet írtak, és tucatnyinál is több filmet készítettek róla, alakja ihletett regényt, költeményt, operát, dalt, számítógépes játékot. Madame Tussaud híres panoptikumában, a rémségek kamrájában azonban nem látható, mert ide csak ismert személyazonosságú bűnözők kerülhetnek, a sorozatgyilkost csak egy sziluett jelképezi.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár