A sikerek dacára ki nem állhatta Sherlock Holmes karakterét Arthur Conan Doyle
2024. július 7. 09:05 MTI
A modern bűnügyi regény és Sherlock Holmes, minden detektívek ősének megteremtője, Sir Arthur Conan Doyle skót író 94 éve, 1930. július 7-én halt meg. Hiába tette Sherlock Holmes a legtöbbet kiadott íróvá, hiába vetélkedtek műveinek példányszámai a Bibliával, ő maga nem tartotta sokra detektívregényeit.
Korábban
1859. május 22-én született Skóciában, ír szülők gyermekeként. Az orvosi egyetem elvégzése után Dél-Angliában kezdett praktizálni, de kevés páciense akadt, így unaloműzésből írogatni kezdett.
Első jelentősebb műve, a Bíborvörös dolgozószoba 1887-ben jelent meg, ebben mutatkozott be a zseniális és különc mesterdetektív, Sherlock Holmes és segítőtársa-krónikása, a lassú észjárású és jámbor Watson doktor. A rejtélyeket éles megfigyelőképessége és logikus következtetései révén megoldó nyomozót az író egykori sebészprofesszoráról mintázta.
Doyle a közönség követelésére 1891-től negyven évig írta az újabb és újabb rejtélyeket, figuráit olyan kiváló stílusban és sajátos, fanyar humorral ábrázolta, hogy sokan élő embernek vélték Sherlock Holmest. Amikor 1893-ban a detektív halálát lelte az ősellenségével, dr. Moriartyval folytatott küzdelemben, az olvasói felháborodás miatt kénytelen volt feltámasztani teremtményét.
Sidney Paget illusztrációja Sherlock Holmesról (jobbra) és Watson doktorról (balra)
Az író a való életben is szeretett rejtélyeket megoldani, két ügyben is bebizonyította már elítélt vádlottak ártatlanságát, s a rendőrség is fordult hozzá segítségért, például Hasfelmetsző Jack ügyében.
Hiába tette Sherlock Holmes a legtöbbet kiadott íróvá, hiába vetélkedtek műveinek példányszámai a Bibliával, ő maga nem tartotta sokra detektívregényeit. Amennyire rajongtak hőséért az olvasók, annyira ki nem állhatta ő maga, teremtményét okolta azért, hogy az áhított irodalmi sikerek elmaradtak és egyetlen műfajba szorult vissza.
Próbálkozott pedig számos műfajjal: színdarabokat, történelmi regényeket, katonadalokat írt, az angol-búr háborúban szerzett élményei az angol gyarmati uralom mellett érvelő mű megírására ihlették.
Az írót a háborúban teljesített katonaorvosi és egyéb szolgálataiért 1902-ben lovaggá ütötték. Magánélete nem volt kiegyensúlyozott, két sikertelen házasságából öt gyermeke született. Első felsége tüdőbajban halt meg, egyik fia az I. világháborúban esett el, ezután az író a spiritizmus meggyőződéses hívévé vált. A sussexi Crowborough-ban halt meg 1930. július 7-én, szívrohamban.
Doyle családjával New Yorkban (1922)
Sherlock Holmes 1927-ben „visszavonult” vidéki otthonába és méhészkedni kezdett, londoni címére azonban a mai napig hetente több mint száz levél érkezik. Ezekre általában egy bank válaszol udvariasan, ez található ugyanis a Baker Street 221. alatt.
A regényekben szereplő 221/b a Baker Street 239. számú ház mellé van kiírva, itt működik a Sherlock Holmes Múzeum. A mesterdetektív kalandjairól még ma is készülnek filmek, színdarabok, sorozatok, s magyarul is megjelent minden története.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap