Izgalmas előadásokkal és koreográfiákkal várják az érdeklődőket a XVIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón
2024. június 11. 13:20 MTI
A tánctársulat közleményében jelezték: a hagyományos pécsi táncünnep idén is a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg a Pécsi Nemzeti Színház épületében és a teátrum előtti téren.
Szemá Ceremónia, Dervisek tánca – illusztráció (Facebook / Pécsi Nemzeti Színház anno 1895)
Korábban
Öt nap alatt nyolc társulattal találkozhat a XVIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó közönsége szeptember 12. és 16. között – közölte a szervező Pécsi Balett hétfőn az MTI-vel.
A tánctársulat közleményében jelezték: a hagyományos pécsi táncünnep idén is a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg a Pécsi Nemzeti Színház épületében és a teátrum előtti téren.
Szeptember 12-én, csütörtökön a GG Tánc Eger és a Feledi Project indítja a táncfesztivált a Pécsi Nemzeti Kamaraszínházában egy-egy nagy klasszikus történet kortárs táncszínházi adaptációjával. Az est első részében az Ahogy tetszik újratöltve, a második részben a Car(wo)men című egyfelvonásos koreográfiákat mutatják be a meghívott társulatok.
Egy nappal később az M Studio érkezik Sepsiszentgyörgyről, amely néhány éve a LIFT című produkciójával nagy sikerrel mutatkozott be Pécsen. Az erdélyi társulat most Fren_Ák koncepciójával és koreográfiájával, a [email protected] című produkcióval érkezik.
Szombaton a Pécsi Balett tartja nagyszínpadi bemutatóját: A három testőr – avagy a királyné nyakéke című vadonatúj táncjátékuk a közlemény szerint izgalmas, szenvedélyes és szórakoztató produkció lesz, és minden korosztályhoz szól.
Szeptember 15-én a Kamaraszínházban a három évtizede alakult Bozsik Yvette Társulat legendás, Lakodalom című előadását a szünet után a PB2 Company megrázó, Trianon – egy magyar táncelégia című produkciója követi, az est zárásaként pedig a Magyar Állami Népi Együttes mutatja be a Nagyvárosi Vándorok című vadonatúj tánckoncertjét.
A tánctalálkozó záró napján a Szegedi Kortárs Balett Fekete hattyú című balett-thrillerét láthatja a közönség.
A rendezvényt idén is kíséri a TáncSzínTér, amelynek keretében pécsi táncstúdiók mutatkoznak be az érdeklődőknek.
A Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciójában, a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával megvalósuló rendezvényről és a jegyekről bővebben tanctalalkozo.hu oldalon lehet olvasni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas 16:05
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet 14:30
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert 11:20
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk 08:20
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója tegnap
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi tegnap
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról? tegnap
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára tegnap