Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
2024. május 19. 16:05 Múlt-kor
Összekuporodva, egy régi Chrysler első és hátsó ülése között vitték titokban a parlament oldalsó bejáratához. Csak ott vette fel a díszegyenruhát, a vállszalagot és kötötte oldalára a kardot, majd a megdöbbent képviselők elé lépett és letette az esküjét. Ennél megalázóbbak nem is lehettek volna a körülmények, mikor a 21 éves Mohammad Reza Pahlavi iráni sah lett. A fiatal uralkodónak persze volt oka az elővigyázatosságra.
Mohammad Reza Pahlavi iráni sah és felesége, Soraya császárné 1953 márciusában
Korábban
Hidegháború a Közel-Keleten: a sah dönt
Bár a második világháború kirobbanásakor az iráni vezetés deklarálta semlegességét, Moszkva és London – attól tartva, hogy a Németország iránt elköteleződött Reza Pahlavi katonailag is együtt fog működni a nácikkal – egy 1941. augusztus 25-én indított hadműveletben megszállta Iránt, a sahot pedig lemondatták fia javára. A megbuktatott uralkodót Mauritiusra, majd Dél-Afrikába vitték, s ott halt meg száműzetésben 67 éves korában, 1944. július 26-án.
Mohammed Reza Pahlavi hiába kapta a legjobb nevelést, s végezte el egy előkelő svájci iskola után a teheráni katonai akadémiát, kezdetben bizonytalanul ült a trónon. Helyzetét nem könnyítette meg, hogy Sztálinnak a háború végén 1945-ben sikerült megtartani az Észak-Iránban megszállt területeket.
Az Autonóm Azerbajdzsáni Köztársaság és a Mahábádi (Kurd) Köztársaság létrejöttét követően a sah Washingtonhoz fordult segítségért, majd a szovjetek végül az ENSZ nyomásának engedve 1946 májusában visszavonulót fújtak.
A meglehetősen heterogén – iszlamista, nemzeti, szociáldemokrata és radikális pártokat egyaránt tömörítő –, a Truman-doktrína által garantált függetlenséget zászlajára tűző iráni Patrióta Nemzeti Front célkitűzéseivel szemben az antikommunista, angolul folyékonyan beszélő, a Szovjetunió előretörésétől tartó fiatal uralkodó és köre úgy döntött, a hidegháborús játszmában Washington oldalára áll, megalapozva ezzel az Egyesült Államok és a nemesi származású autokrata vezető bensőséges kapcsolatát.
Reza sah aláírja a trónról való lemondását fia, Mohammad Reza jelenlétében 1941 szeptemberében. A megbuktatott uralkodót előbb Mauritius szigetére, majd Dél-Afrikába vitték, ahol 1944. július 26-án, 67 évesen meghalt.
A fiatal sah minden eszközzel azon volt, hogy elmaradott, szegénységtől és analfabetizmustól sújtott országa gazdaságát előrelendítse. A sah a kőolaj-bevételekre alapozva 1963-ban meghirdette az ún. fehér forradalmat, amellyel országát a térség, sőt a világ legnagyobb hatalmai közé akarta emelni.
Az iráni uralkodó modernizációs kísérlete felemásra sikeredett, mert miközben Irán-szerte számos utat, vasutat, repülőteret, gátakat és öntözőműveket építettek, az infrastruktúra hiányai miatt a berendezések olykor el sem jutottak a beruházások helyszínére.
A földreform az ipartelepítés ösztönzését és az ipari munkaerő megteremtését szolgálta, de ennek komoly ára volt: szétverték a falu társadalmát, az elhibázott gazdaságpolitika miatt pedig elszabadult az infláció, spekuláció és zűrzavar támadt a gazdaságban. Javult viszont az egészségügy helyzete, s megindult az analfabetizmus olyannyira áhított felszámolása. Az iráni nők szavazati jogot kaptak, s jelöltek is lehettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap