Aprópénzért adták el a több millió eurót érő afrikai maszkot, becsapva érzik magukat
2023. december 21. 14:21 MTI
Egy idős francia pár a valós érték ismeretének hiányában 150 euróért adott el egy afrikai maszkot egy ócskásnak, aki a valójában nagyon is értékes műtárgyért 4,2 millió eurót kapott egy árverésen.
Korábban
A 88 éves férfi és 81 éves felesége a 2021-es eladás érvénytelenítésére pert indított, amelyet a dél-franciaországi Alés városának bírósága kedden hozott határozatával visszautasított.
Az ítélet indoklása szerint a használtcikk-kereskedő, akinek a házaspár eladta a felgyülemlett régi limlomokat, nem rendelkezett szakismeretekkel műtárgyakról, vagyis nem csapta be a tulajdonosokat.
Az eladók azonban tudatában voltak annak, hogy férfiágon a nagyapa, aki egykor kormányzói tisztséget látott el Afrikában, a szóban forgó maszkot más tárgyakkal együtt 1900 körül vitte Franciaországba.
A pár mindemellett elmulasztotta elvégeztetni a tárgyak értékbecslését.
A használtcikk-kereskedő esetében a bíróság nem tudott szándékos félrevezetést megállapítani.
A maszkról később Montpellier egy aukciósházának szakembere állított ki értékbecslést 300-400 ezer euróra.
A kereskedő ezért az eladást követően 300 ezer euró kifizetését is felajánlotta a párnak.
A fang népcsoporthoz köthető maszk, amelyből csak nagyon kevés létezik a világon, a 19. századból származik Gabonból, és nagyon értékes.
A Közép-Afrika nyugati partján található ország kormánya is felperesként lépett fel az ügyben a ritka álarc visszaadását követelve, a bíróság azonban elutasította a kérelmet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap