Péntektől látogatható a Vatikán területén fekvő római nekropolisz
2023. november 15. 13:21 MTI
A pápai állam alatt húzódó, ókori római temetőt mutatta be Barbara Jatta, a Vatikáni Múzeum igazgatója kedden a nemzetközi sajtó jelenlétében.
A via Triumphalis római nekropoliszának egy részlete
Korábban
Öt évszázadon át temetkeztek ide
A Vatikáni Múzeum igazgatónője látványos gesztussal avatta fel az új régészeti helyszínt: kitárta azt a hatalmas bronzkaput, amely a pápai államot körülvevő falon található, de mostanáig ritkán nyitották meg.
Az úgynevezett Santa Rosa kapun juthatnak be a látogatók november 17-től a Vatikánváros alatt található nekropoliszba, amely pénteken és szombaton fogadja a közönséget előzetes internetes foglalással.
A temető az i. e. 1. századtól az i. sz. 4. századig működött az ókori Rómából kivezető, via Triumphalis nevű országút mentén.
A dombra épített – és ezért teraszosan kialakított – temetőben sorakozó több száz sírból negyven kripta maradt meg jó állapotban.
Fennmaradtak a sírkamrák falát díszítő freskótöredékek, a padlókat borító mozaikdíszítések, a szarkofágokat borító borostyánkőlapok, a hamvakat őrző urnák, az olaj tárolására szolgáló cserépedények, valamint számos halotti felirat, márványszobor, használati tárgyak.
A közel ezer négyzetmétert lefedő régészeti helyszín egyedülállónak számít még Rómában is, mivel pár méterrel a mai talajszint alatt sétálhatnak a látogatók az ókori temető utcáin.
A Vatikán régészeti szempontból is értékes: a Szent Péter bazilika területén állt egykor Nero császár cirkusza, mellette az a római temető, ahol a cirkuszban keresztre feszített Pétert apostolt temették el.
A nekropolisz a pápai állam egy másik pontján terül el, és nem szolgált keresztény temetkezési helyként.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.