A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
2023. augusztus 13. 10:35 Bánszki Kristóf
A bűnügyi sorozatok története hosszú évtizedekre nyúlik vissza. A legsikeresebb darabok születésük óta állandóan a képernyőn vannak, szállóigeszerű mondataik a közbeszéd részeivé, hőseik a populáris kultúra megkerülhetetlen mérföldköveivé váltak. Diadalmenetük oka elsősorban a nézők bűnügyek iránti olthatatlan kíváncsiságában keresendő, ám nem mellékes szempont az sem, hogy e szériák alkotói mindig is igyekeztek a kor igényeire szabni a zsáner jellegzetességeit, miközben mindvégig szem előtt tartották a műfaji szabályokat.
Korábban
Míg az államszocialista Magyarországon csupán a Kántor (1976), illetve a Linda (1984) című sorozatok váltak valódi sikerré, addig ugyanezekben az évtizedekben a nyugati országok televíziói tucatszámra ontották magukból a közönségkedvenc krimiszériákat.
Az Angyal, A felügyelő, Az Öreg, Maigret, San Francisco utcáin, A simlis és a szende, Magnum, Charlie angyalai, T. J. Hooker, Külvárosi körzet, Knight Rider – ismerősen csengő címek, világszerte sikeres nyugati alkotások, melyekben ugyan közös motívum a bűn üldözése, ám a körítés, a tempó, a karakterek és a helyszínek változatosak, rendkívül színes skálán mozognak.
Az első folytatásos tévékrimik már egészen korán, a nyugati televíziózás kezdeti évtizedeiben műsorra kerültek. Angliában 1938-ban indult a Telecrime (Tévékrimi), melynek negyedórás epizódjait még élőben sugározta a BBC.
Az Egyesült Államokban pontosan tíz évvel később, 1948-ban mutatta be az NBC tévétársaság az általuk elsőnek titulált Barney Blake, Police Reporter (Barney Blake, a rendőrriporter) című bűnügyi sorozatot.
A kezdeti próbálkozások nem váltak közönségkedvenccé, ám olyan műfaji úttörőnek számítottak, melyek elvezettek a későbbi krimidiadalokig, ugyanakkor világossá tették, hogy e műfaj két nagyhatalma hosszú távon is az USA és az Egyesült Királyság lesz.
Brit felségterület
A hatvanas évek brit televíziózása megteremtette a tökéletes nyomozó prototípusát. A Leslie Charteris 20-as évek legvégén induló könyvsorozatát adaptáló Az Angyal (1962) óriási népszerűséget hozott a címszereplő Roger Moore számára, aki ezzel a szereppel minden bizonnyal megtette az első lépést abba az irányba, hogy idővel az Egyesült Államokban is sztárrá válhasson James Bondként.
A titkos ügynök szerepét mindmáig ő öltötte magára legtöbb alkalommal, összesen hétszer. E sikernek azonban elkerülhetetlen fogaskereke a Minden lében két kanál (1971), melyet az életre hívója, a brit médiamogul, Lew Grade azzal a szándékkal indított el, hogy egy angliai szériával betörhessen az igencsak izolált amerikai piacra.
A cikk teljes terjedelmében a Múlt-kor történelmi magazin 2023. nyári számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.