Nők millióinak adott reményt Louise, az első lombikbébi
2023. július 25. 08:20
Sok vallási vezető a természet rendjébe való mesterséges beavatkozásnak tekintette a módszert, az eljárás „világi” kritikusai pedig a súlyos rendellenességek kialakulásának veszélyére figyelmeztettek. A gyermeknemzéssel kilenc éven át sikertelenül próbálkozó brit házaspár, Lesley és John Brown azonban másképp gondolkozott. 45 éve, 1978. július 25-én az angliai Oldhamben megszületett a világ első lombikbébije, Louise Joy Brown.
Louise Joy Brown egyéves korában, a háttérben az eljárást végző csapat vezetője, Dr. Pierre Soupart (Getty Images)
Korábban
Utolsó szalmaszálként kapaszkodtak az addig minden esetben sikertelen mesterséges megtermékenyítési kísérletekbe, és kitartásukat siker koronázta. 1978. július 25-én, 13 perccel éjfél előtt az angliai Oldhamben 2600 grammal megszületett a világ első lombikbébije, Louise Joy Brown.
Az újszülöttet az orvostudomány csodájaként ünnepelték. A módszer meddő asszonyok százezreinek adta vissza a hitet.
Az eljárás atyjai, Robert Edwards és Patrick Steptoe mintegy 10 éven át próbálkoztak a megfelelő módszer kidolgozásával, ám kísérleteik az 1970-es évek első felében rendre kudarcba fulladtak.
Hosszú ideig egyetlen alkalommal sikerült a megtermékenyítés, ám a komplikációk miatt ebben az esetben is abortuszt kellett végrehajtani.
A petevezeték-elzáródás miatt meddő Lesley Brownba 1977. november 10-én ültették be a testén kívül megtermékenyített petesejtet, néhány hónap múlva pedig világra hozta egészséges kislányát.
A házaspárnak és a kis jövevénynek hónapokig a média kereszttüzét kellett elviselnie, és még a házukat is alig tudták úgy elhagyni, hogy ne loholjon a nyomukban egy újságíró.
1982-ben megszületett Brownék második, szintén mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyermeke, Natalie, aki 1999-ben az első lombikbébi lett, aki gyermeknek adott életet.
2007-ben Louise kisfia is megszületett. A testvérpár babái már természetes úton fogantak meg. John 2007-ben, 64 éves korában halt meg, felesége pedig 2012-ben, szintén 64 évesen hunyt el.
Robert Edwards 2010-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott. Mivel társa, Patrick Steptoe 1988-ban elhunyt, nem kaphatta meg a csakis élő személynek odaítélhető elismerést. Becslések szerint 1978 óta a világon több mint 8 millió baba született a két tudós által kidolgozott eljárásnak köszönhetően.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Máig nem derült fény arra, hogy ki és miért mérgezte gázzal a mattooni polgárokat
- Még mindig nem oldották fel a roswelli incidens aktáinak titkosítását
- Csehországból kiindulva az egész világot meghódították a Thomas Bata által tervezett cipők 09:50
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum 08:20
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap