Illegálisan kicsempészett ősi kőtáblát adott vissza Iraknak Olaszország
2023. június 20. 14:23 MTI
Olaszország egy 2800 éves kőtáblát adott vissza Iraknak, ahonnan műkincscsempészek lopták el a nyolcvanas években.
Korábban
A babiloni ékírással vésett táblán III. Sulmánu-asarídu asszír király jelképe is szerepel, aki i. e. 858 és 823 között uralkodott a mai Észak-Irak területén.
Az olasz hatóságok a múlt héten olaszországi látogatásán Bolognában járt Abdullatif Rasíd iraki elnöknek adták át a műkincset.
Az elnök vasárnap a bagdadi elnöki palotában tartott ünnepségen mondott köszönetet a lelet visszaszolgáltatásáért.
A táblát egyúttal hivatalosan átadta az iraki nemzeti múzeumnak.
A kőtábla felfedezésének körülményei tisztázatlanok – mondta el Ahmed Fakkak al-Badrani iraki kulturális miniszter, aki szerint feltehetően a nyolcvanas években a moszuli gát építése közben, egy ásatáson kerülhetett elő a műkincs.
A tábla az 1980-as években került Olaszországba, ahol a rendőrség lefoglalta – idézte fel a bagdadi régészeti és örökségvédelmi tanács igazgatója.
A mai Irak területén volt a sumér, akkád, babiloni és asszír civilizáció bölcsője, ahol az első városok épültek, és kialakult az írásbeliség.
Az iraki háború alatt az országból számtalan régiség tűnt el, a fosztogatók rengeteg régészeti emléket csempésztek külföldre.
Mint az iraki elnök vasárnap hangsúlyozta: továbbra is azon dolgoznak, hogy ezek a történelmi műkincsek visszakerüljenek az országba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.