A vandálok újra fenyegetik Rómát
2004. július 30. 12:37
Magyar turista vandalizmusa
Roberto di Paola, az olasz kulturális minisztérium római örökséget felügyelő biztosa nyilatkozta az esettel kapcsolatban: `Olyan problémával állunk szemben, mely nem elszigetelt esetekből áll. A rendőrséggel együttműködve dolgozunk rajta, hogy a műemlékek környékén fokozzuk a biztonságot, és nem csak Rómában, hanem egész Olaszországban. Olaszország ugyanis nem más, mint egy hatalmas szabadtéri múzeum. Ez pedig igen nagy probléma, hiszen nem állíthatunk rendőrt vagy biztonsági őrt minden szobor és szökőkút mellé. Ezért helyezünk ki mostantól webkamerákat, amiknek köszönhetően eredményesebben védhetjük meg a műemlékeinket.`
Jacopo Benci, a római British School igazgatóhelyettese szerint más probléma is van: "Azt hiszem, sok vandál tett - például a szoborfejek ellopása - írható a magángyűjtőktől származó megrendelések számlájára. Más esetekben az lehet a magyarázat, hogy mivel egyre több a turista Rómában, egyre több közöttük a vandál is. Arra van tehát szükség, hogy az emberek maguk ismerjék fel, hogy amit tesznek, azzal a kulturális öröksége teszik tönkre. A kár, amit okoznak, megjavítható, de ez már sosem lesz az eredeti."
A műalkotások megkárosítása évek óta tart Olaszországban. A leghíresebb eset 1972. májusában történt, amikor egy magyar turista Michelangelo Piétájának esett neki egy kalapáccsal a Szent Péter székesegyházban. Tóth László a szoborcsoport Krisztus-alakjának lábát az "Én vagyok Jézus Krisztus" mondatot kiáltozva verte szét, mielőtt elkapták az őrök.
1991-ben egy sikertelen olasz festő, Pietro Cannata Michelangelo Dávidjának sarkát verte le, 1997-ben pedig a firenzei Neptun-kutat és a római Bernini által alkotott Négy Folyó szökőkutat tette tönkre egy vandál társaság.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap