140 éve halt meg Fáy András, a haza mindenese
2004. július 26. 11:07
140 évvel ezelőtt, 1864. július 26-án halt meg Pesten Fáy András író, politikus, az első magyarországi takarékpénztár megalapítója.
Korábban
Legnagyobb írói sikereit meséivel aratta (F. A. eredeti meséi és aforizmái, Pest, 1818; F. A. újabb eredeti meséi és aforizmái, Pest, 1824). E mesék szinte kivétel nélkül célzatosak, valamilyen politikai vagy erkölcsi nézetet fejtenek ki. 1822-től Pesten élt, sok íróbarátja volt (Fáy fóti szőlőjében írta Vörösmarty a Fóti dalt).
1825-től Széchenyi eszméinek támogatójaként tevékenyen részt vett a politikában. 1832-ben jelent meg A Bélteky-ház című műve, az első eredeti magyar társadalmi regény. 1835-ben országgyűlési követ, 1837-40-ben a Kisfaludy Társaság első igazgatója. Az 1840-es évek elején az ellenzéki kör egyik vezéralakja, Szemere Pál szavaival "a haza mindenese".
1840-ben kezdeményezésére alakult a Hazai Első Takarékpénztár Egyesület néven az első magyarországi takarékpénztár. Jelentős érdemeket szerzett a Nemzeti Színház felépítése körül, sürgette egy nevelőnőképző intézet felállítását, elkészítette a Pesten felállítandó protestáns főiskola tervét. Pedagógiai gondolatait számos írásában is kifejezésre juttatta és népszerűsítette.
Sokat buzgólkodott az Iparegylet, a Védegylet, a kisdednevelés érdekében. 1845-ben az MTA helyettes elnöke. A szabadságharc után visszavonult a közéleti tevékenységtől és csak az írásnak élt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.