Ingyenes programok várják a látogatókat a Klebelsberg Kastélyban a magyar kultúra napja alkalmából
2023. január 11. 12:24 MTI
Ingyenes programsorozattal várják a közönséget a Klebelsberg Kastélyban a magyar kultúra napja alkalmából jövő péntektől vasárnapig.
A Klebelsberg Kastély egyik helyisége (kép forrása: MTI / Szigetváry Zsolt)
Korábban
A színház igazsága
A Klebelsberg Kastély január 20. és 22. között meghirdetett hétvégi rendezvénysorozatának pénteki nyitóeseményén A színház igazsága címmel tartanak beszélgetést a Nemzeti Színház két művészével, Szűcs Nellivel és Trill Zsolttal – áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
Négy színház koprodukciója
Január 21-én, szombaton a Silencio transeo – A XX. század elhallgatott irodalma című produkciót láthatják az érdeklődők Pataki András rendezésében, Molnár Anikó, Papp Attila előadásában.
Az előadás a Soproni Petőfi Színház, az Esztergomi Várszínház, a Szolnoki Szigligeti Színház és a Forrás Színház koprodukciója.
Az előadás bevezetőjét Pataki András rendező, dramaturg, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára tartja.
Népmeséből színdarab
Január 22-én, vasárnap délután a gyerekeket várja Écsi Gyöngyi mesemondó Angyalbárányok című előadásával, amely egy gömöri népmese, ízes nyelven és fantáziát tornáztató eszközökkel elmesélve – áll a közleményben.
A magyar kultúra napja alkalmából megvalósuló programok ingyenesen látogathatók, regisztrálni a [email protected] címen lehet – írják a közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap