Részletesen bemutatja a Budavári Palota megújulását az új látogatóközpont
2022. december 20. 20:22 MTI
Többek között maketteken és digitális rekonstrukciókon keresztül mutatja be a Budavári Palota rekonstrukcióját a Hunyadi-udvarban hétfőn megnyílt látogatóközpont.
A látogatóközpont átadása (kép forrása: MTI / Lakatos Péter)
Korábban
A Nemzeti Hauszmann Program kettős célt tűzött ki maga elé: a hauszmanni tervek alapján újjáépíteni az előző századfordulón a budavári Palotanegyedben álló épületeket, másrészt ezeket tartalmas programokkal megtölteni – mondta el a látogatóközpont hétfői megnyitóján a Várkapitányság turisztikai, kulturális és kommunikációs vezérigazgató-helyettese.
Sikota Krisztina hozzátette: a Palotanegyed programjaira látogatók száma lassan eléri a pandémia előtti időszakot.
Ezért is szükséges az itt igénybe vehető szolgáltatások színvonalának folyamatos emelése: új parkrészek, sétautak, liftek épültek, de új utcabútorokat, ivókutakat és mosdókat is elhelyeztek – számolt be a fejlesztésekről.
A most megnyílt látogatóközpont is egy budavári hálózat része: itt a közönség nemcsak a Palotanegyed programjairól tájékozódhat és vásárolhat ezekre belépőt, hanem a rekonstrukciós munkálatokról is mindig friss információkat kaphat – jegyezte meg.
Sikota Krisztina emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Hauszmann Program eredményeként már visszaállították a Budavári Palota déli összekötő szárnyának eredeti formáját, benne a Szent István-teremmel, amelyet az elmúlt másfél évben csaknem 110 ezren kerestek fel.
A szakemberek eközben végeztek a palota teljes körű műszaki, építészeti, művészettörténeti és funkcionális feltárásával, ezekre támaszkodva lesz lehetséges az épület teljes helyreállítása – közölte.
Mint hozzáfűzte, a palota Szent György tér felőli szárnya az épületegyüttes fogadóépülete lesz, díszes főbejárattal és levezető rámpával. A helyreállítást követően ismét közvetlen és akadálymentes kapcsolat lesz a Szent György tér és a Hunyadi udvar között – emelte ki.
A vezérigazgató-helyettes elmondása szerint a fogadóépületből válik majd megközelíthetővé a rekonstrukciók után a Dunával párhuzamosan futó díszteremsor is.
Jövőre folytatódnak a Dísz téri és Szent György téri építkezések is: jó ütemben halad az egykori Vörös Kereszt-székház, Honvéd Főparancsnokság és József főhercegi palota újjáépítése is – közölte Sikota Krisztina.
A látogatóközpont átadása (kép forrása: MTI / Lakatos Péter)
Gutowski Robert, a Budavári Palota rekonstrukciójának vezető építésze elmondta, az új látogatóközpont kamaratárlata a palota rekonstrukciójának előkészítő munkáit és az eddigi kutatások eredményeit mutatja be maketteken és látványterveken keresztül.
Mint felidézte, a levéltári kutatások eredményeként mára több mint 100 ezer történeti dokumentum áll a szakemberek rendelkezésére, ezeket egészítik ki a helyszíni építészeti felmérések és diagnosztikai feltárások, falkutatások.
Az elméleti rekonstrukciót követő építészeti tervezés, majd a kivitelezés számos kihívással bír, az újjászülető épületnek ugyanis maradéktalanul meg kell felelnie a mai kor követelményeinek is, ezért minden tenyérnyi felületet a legmagasabb minőségben terveznek meg – hangsúlyozta Gutowski Robert, hozzáfűzve: a rekonstrukció előrehaladtával a látogatóközpont az aktualitásokról is folyamatosan beszámol majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap