II. Ramszesz hazatér a sivatagba
2004. július 22. 17:09
Csaknem fél évszázados nagyvárosi száműzetés után II. Ramszesz egyiptomi fáraó monumentális rózsaszín gránitszobra visszakerülhet oda, ahol eredetileg felállították.
Korábban
A hatalmas szobor, amely Kairó látogatóinak tájékozódási pontjává vált a központi pályaudvar környékén, már két hónapja csőállványzat mögé került. Az állványzaton nyüzsgő szakértők azon dolgoznak, hogy a szobrot felkészítség az utazásra. Haled Naszr, a munkálatok igazgatója elmondta: II. Ramszesz szobrát az év végén csavarozzák le masszív talapzatáról, hogy februárban megkezdhesse veszélyes útját.
A már tíz éve tervezett és azóta halogatott művelet közvetlen célja, hogy a szobor ne legyen kitéve Kairó nedves és szennyezett levegőjének. A fáraó szakálla alatt naponta kétszer 900 ezer gépkocsi robog el. A rezgés és a nedvesség, az kipufogógázok kikezdik a szobor anyagát, a rávésett hieroglifákat, amelyek alapján megállapították, hogy II. Ramszeszt ábrázolja.
A szakemberek nagy gondot fordítanak arra, hogy a több mint 80 tonnás és 11 méter magas szobor nehogy kettétörjön a szállítás során. Indulás előtt alaposan megröntgenezik, az esetleges repedések után kutatva.
II. Ramszesz szobra három napon át utazik majd, impozáns kíséret mellett. A jövendő "Nagy Egyiptomi Múzeum" területén, a piramisokhoz közel állítják majd fel. A fáraó megismerheti majd a modern haditechnikát: 25 tonnás fémládába zárják, azt pedig egy tankszállító járműre emelik. A költöztetést egy egyiptomi társaság végzi, 6 millió egyiptomi fontért (mintegy 200 millió forint).
A szobrot 1883-ban fedezték fel Memphisz térségében, amely a fáraók Egyiptomának első fővárosa volt. 1954-ben szállították Kairóba, nem sokkal azután, hogy Gamal Abdel Nasszer megdöntötte a monarchiát. Felállítása a város központjában Egyiptom történelmi gyökereit demonstrálta.
II. Ramszesz mintegy 90 évet élt, és 68 éven át uralkodott Egyiptomon (i. e. 1304-1236). Múmiája a kairói múzeumban látható.
A messziről is látható szobor, amely előtt medence és szökőkút volt, az utóbbi évtizedekben egyre jobban beszorult a város terjeszkedő kőrengetegébe, az alul- és felüljárók szövevényébe. A modern városkép sokat elvett méltóságából - de végül mégis klasszikus pompája győzte meg a hatóságokat, hogy a legjobb helyen a sivatagban lesz, ahonnan annak idején elhozták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap