Már a 800 ezret is átlépte a Magyar Zene Háza látogatóinak száma
2022. november 11. 16:24 MTI
Január végi megnyitása óta már több mint 800 ezren látogattak el a Magyar Zene Házába, ahol januárban nyílik a magyar popzene történetét bemutató időszaki kiállítás.
A Magyar Zene Háza a Városligetben (kép forrása: Wikimedia Commons / Pan Peter12 / CC BY-SA 4.0)
Korábban
Úgy tűnik, megvalósult az, amit a megnyitás előtt szerettünk volna, a Magyar Zene Háza egy erős branddé vált, olyan helyszínné, ahol mindig van valami érdekesség: koncertek, programok, kiállítások – mondta el az intézmény várható programjait bemutató, csütörtöki sajtótájékoztatón Batta András ügyvezető igazgató.
„Olyan sok mindent elértünk, amit nem is mertünk remélni” – fogalmazott, hozzátéve: megnyitásának egyéves évfordulójára a ház elérheti az 1 millió látogatót, köszönhetően annak is, hogy az állandó tárlat szinte mindig telt házzal működik.
A látogatók a következő hónapokban sem maradnak újdonságok nélkül. Az adventi időszakban Hieronymus Bosch Gyönyörök kertje című festménye elevenedik meg korabeli polifonikus kórusművek kíséretében a Hangdóm 180 fokos vásznán, majd a különleges tér első gyerekeknek szóló programjában Berg Judit Lengemeséje kel életre.
A házban emellett több száz új koncert avatja be a látogatókat a legkülönfélébb műfajokba. A felfedezést segítik a csütörtöktől kapható bérletek is – közölte.
Horn Márton intézményigazgató elmondta: januárban nyílik a ház első időszaki tárlata, amely a magyar poptörténet eddigi legátfogóbb kiállítása lesz. A Nekünk írták a dalt! című, interaktív tárlat, az állandó kiállításhoz hasonlóan, a hagyományos kiállítási eszközök mellett modern technikai megoldásokkal vonja be a látogatókat.
Mint hangsúlyozta, a Zene Háza 2023-ben is erős koncertprogrammal készül, az első negyedévre már több mint 160 produkciót kötöttek le.
A jövő évben is folytatódnak a közkedvelt sorozatok, köztük a Muzsikusok Kávéháza és a Város a Házban is – harmadik alkalommal Székesfehérvár zenei élete mutatkozik be –, újdonságként pedig rövidesen a ház koncertjei streamingen keresztül is követhetők lesznek.
Horn Márton és a koncertprogram szervezéséért felelős Halmos András elmondása szerint az év első negyedévében mások mellett fellép a kortárs brit jazz egyik legjobb zenekara, a Comet is Coming, itt ünnepli 33. születésnapját a Korai Öröm, Andy Irvine és Dónal Lunny ír folkzenészekkel kiegészülve tekint vissza eddigi 50 évére a Muzsikás zenekar, és a Ligeti 100 koncertsorozat nyitóeseményét is itt élvezheti a közönség az Accord Quartet előadásában.
A házban tér vissza a színpadra a legendás jazz-zenekar, a Gadó Gábor Francia Quartet, majd a Vágtázó Halottkémek sámánrock banda, de itt zenél a minimál techno kulcsfigurájaként ismert Wolfgang Voigt (Gas) is. Társművészetek találkoznak a Felefánt koncertjén, Karasszon Eszter és Mali Emese pedig – Méhes Csaba pantomimművész segítségével – az Orient Expressz útvonalát követve hívja komolyzenei utazásra a közönséget.
Sena Dagadu és társai Shakespeare világát idézik meg Nádasdy Ádámmal, míg a Minka a Petőfi 200 évforduló kapcsán versfeldolgozásokkal készül. A finn Kamus Quartet kortárs zenekar virtuális valósággal kiegészített programot tűzött műsorára, Szainkho Namcsilak tuvai torokénekes a Tabula Rasa sorozat következő kurátoraként lép fel, és a házban ad lemezbemutató koncertet a Decolonize Your Mind Society pszichedelikus zenekar is.
Tradicionális zenében sem lesz hiány: Kóré Géza és Eötvös Rémusz a Heveder zenekarral, a Székelyföld emblematikus táncházas bandájával adnak közös koncertet, míg Buza felé nézek én címmel egy mezőségi falu parasztasszonyainak éneke hallgatható majd – közölte Halmos Ádám.
Severinghaus Artemisz zenepedagógiai osztályvezető az ismeretterjesztő és zenepedagógiai programokról szólva kiemelte Tóth Árpád karnagy Hangadó című előadássorozatát, melynek során a közönség is énekelhet.
Batta András Szubjektív! címmel induló sorozatában a közös zenehallgatás élménye mellé a szavakat hívja segítségül, az interaktív színházi improvizáció meghatározó csapata, a Momentán Társulat pedig Zenei Rögvest előadással készül. A Rutkai Bori Banda Furfang Farsang családi koncertje a popzenét ismerteti meg az érdeklődőkkel, míg a Veronaki zenekar Tündéforgó című lemezét mutatja be a házban.
A multimédiás könyvtárban jövőre is folytatódnak a szabadegyetemi előadások és filmklubok, és Kádár-kori pop talk-show címmel az időszaki kiállításhoz kapcsolódó beszélgetéssorozat kezdődik korabeli zenei szereplők részvételével.
A Magyar Zene Háza zenepedagógiai foglalkozásain a nyitás óta már több mint kétezer diák vett részt; 2023-tól ezeknek a programoknak a tizedét látás- és hallássérült iskolás csoportok számára tartják fenn – mondta el Severinghaus Artemisz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.