Kalapács alá kerül az amerikai alkotmány egy ritka példánya
2022. november 3. 13:51 MTI
Elárverezik az amerikai alkotmány egyik rendkívül ritka első kiadását december közepén New Yorkban – írta honlapján a CNN amerikai hírcsatorna.
Az alkotmány aláírása Philadelphiában 1787-ben Howard Chandler Christy 1940-es festményén
Korábban
A Sotheby's aukciósház keddi közleményében jelezte: az 1787-es alkotmányozó konvencióra készült dokumentumból mindössze 13 példány maradt fenn.
Ezek közül 11 intézményi és kormányzati gyűjtemények részét képezi, és csak kettő van magánkézben.
A másik magánkézben lévő dokumentum alig egy éve kelt el 43,2 millió dollárért a Sotheby's történetének legnézettebb online árverésén.
A nyomtatványt Ken Griffin milliárdos üzletember szerezte meg.
Richard Austin, a Sotheby's könyvekért és kéziratokért felelős részlegének vezetője elmondta: reméli, hogy a mostani árverést is hasonló érdeklődés kíséri majd.
Megjegyezte: a tavalyi aukció rámutatott, hogy az amerikaiak mindennapi életét befolyásoló demokratikus alapelvek végső kifejeződéseként az alkotmány befolyása és jelentősége több mint 200 évvel keletkezése után is töretlen.
Az amerikai alkotmány George Washington elnöklésével zajló titkos üléseken keletkezett a fiatal Amerikai Egyesült Államok politikai életét addig szabályozó konföderációs cikkelyek kiváltására.
A végleges szöveget mintegy ötszáz példányban nyomtatták ki és osztották szét a küldöttek között az 1787-es philadelphiai konvenció előtt.
A következő év folyamán az államok többsége ratifikálta az alkotmányt, amely 1789-ben lépett életbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Házy Erzsébetről rózsafajtát és tehetségkutató énekversenyt is elneveztek
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot
- Tudományos felfedezésekből is merített ihletet Frankenstein megalkotásakor Mary Shelley
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap