Liszt Ferencet ünnepli Budapest
2022. október 10. 15:40 MTI
Plácido Domingo világhírű operaénekes jelenlétében megnyílt a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál. A fővárosban október 22-ig számos koncert és kulturális esemény lesz; a péntek esti nyitóeseményen a Modern Art Orchestra sztárvendégekkel lép fel a Szent István-bazilikában.
Liszt Ferenc 1839-ben, Henri Lehmann festményén (kép forrása: Wikimedia Commons)
Korábban
„Kultúra, identitás, innováció – ezeket tekintve Liszt Ferenc ma is példaképünk lehet. Egész életében magyarnak vallotta magát, magyar rapszódiái kiválóan jellemeznek minket: néha fent vagyunk, néha lent, mégis fennáll egyfajta harmónia” – mondta megnyitójában Csák János kulturális és innovációs miniszter.
Mint fogalmazott, a kultúra egyben az életmódunk, az identitásunk, magyarnak lenni pedig lelki örökség is, amit sokszor szavakban ki sem tudunk fejezni.
Csák János megemlítette, hogy Liszt rendkívül innovatív volt, kitalált egy zongorát, amelynek húrjai nem, csak fa billentyűi voltak és utazás közben is gyakorolni tudott, így járta be Európát Portugáliától Törökországig, Szentpétervártól Londonig.
Káel Csaba, a szervező Müpa vezérigazgatója kiemelte: a következő tizenhat napban világsztárokkal idézik meg Liszt Ferenc, a 19. század egyik legcsodálatosabb zeneszerzője műveit, „aki zenei DNS-ét hagyta hátra számunkra”.
Plácido Domingo Budapesten (kép forrása: MTI / Kovács Anikó)
Liszt Ferenchez személyes közünk kell, hogy legyen. A művészetben nem ismert lehetetlent és az innováció elkötelezett híve volt. A Liszt Ünnepre idehívjuk Liszt Ferencet, az inspirációit, hiszen nemcsak kiváló előadóművész volt, hanem szinte minden műfajban megmártózott, a szórakoztató zenétól az egyházi zenéig hatalmas életművet hagyott maga után – fogalmazott Káel Csaba.
Az eseményen megjelent Plácido Domingo világírű spanyol tenor is, aki október 9-én zarzuelákat, spanyol operetteket adott elő a Müpában, ahol először lépett fel.
„Nagyon örülök, hogy ismét Magyarországon, Budapesten lehetek, ahol már számos alkalommal jártam. Rendkívüli öröm volt számomra, amikor a felújított Operaház színpadán idén tavasszal Simon Boccanegrát énekelhettem” – mondta Plácido Domingo.
Felidézte, hogy gyermekkorában, Mexikóban szülei zarzuelát énekeltek, édesapja bariton volt, édesanyja szoprán és nagyon sok ilyen muzsikát hallgatott. Később – tette hozzá – vezényelt is zarzuelát, igaz, az opera aztán más utakra vezette. „Remélem, élvezni fogják a mostani koncertet”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Olaszországi tartózkodása idején lépett kapcsolatba Garibaldival Pulszky Ferenc
- Ritka érmék és evőeszközök kerültek elő I. Szulejmán mauzóleumánál
- Bronzkori harcosok ezrei csaptak össze háromezer évvel ezelőtt
- Protomongol törzs temetkezési helyére bukkantak Kelet-Kazahsztánban
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.