Elpusztul a spanyolok Nagy Armadája
2004. július 20. 06:38
Jelentős számbeli fölénnyel rendelkező spanyol Armada súlyos vereségét 1588 nyarán az Anglia ellen támadásnál több tényező idézte elő: a kis angol hajók jobban tudtak manőverezni a La Manche-csatornában, mint a spanyol hajók, jobban voltak felfegyverezve, és azt az előnyt is élvezték, hogy a hazai kikötők közelében tevékenykedhettek. Az angolok katonai fölénye mellett a spanyolok ki voltak téve az időjárás viszontagságainak is, és a hazafele tartó spanyol hajókban a heves viharok közel ugyanakkora kárt okoztak, mint az angolok ágyúi. 1588 júliusában Calais eléréséig a spanyol taktika sikeresnek bizonyul: habár az angolok az Armadát két csatában, július 22-én és 24-én megtizedelik, mégsem győzik le. Calais előtt azonban az angolok gyújtóhajóik segítségével számos spanyol hajót elsüllyesztenek. Az angol ágyúk kereszttüzében a végleges megsemmisülést a spanyolok csak a hirtelen kerekedett délnyugati szél segítségével kerülik el, ez teszi ugyanis lehetővé számukra a menekülést északra, az Északi-tenger felé. A Lord Charles Howard of Effingham és a három tengeri hős, Sir Francis Drake, Sir Martin Frobisher és Sir Walter Raleigh parancsnoksága alatt harcoló angolok megvárták, míg az Armada befut a La Manche-csatornába, majd hátba támadták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.