A Botha-rezsim rendkívüli állapotot vezet be
2004. július 20. 05:17
Dél-Afrikában a Pieter Willem Botha miniszterelnök vezette fajvédő kormány az ország 36 körzetében rendkívüli állapotot vezet be, hogy urrá lehessenek a fekete népesség körében szűnni nem akaró zavargásokon. A rendkívüli állapot lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy bírósági végzés nélkül házkutatást tartsanak, és embereket tartóztassanak le, hogy kijárási tilalmat vezessenek be, hogy egész negyedeket elzárjanak és lehetetlenné tegyék nem kívánatos jelentések közlését tömegtájékoztatási eszközökben. Johannesbugban és Port Elizabethben, ezekben az ipari centrumokban a rendkívüli állapot alapján egyetlen hét alatt 1000 embert csuknak le. Ezek többségükben tagjai az Egyesült Demokratikus Frontnak (UDF, 700 apartheidellenes szervezet tömörülése), vagy az a gyanú merült fel ellenük, hogy tagjai az 1960-ban betiltott és ezért illegalitásban működő Afrikai Nemzeti Kongresszusnak (ANC). Amióta a rendőrség március 21-én egy temetési menet elleni erőszakos fellépés során 19 feketét ölt meg, naponta kerül sor újabb véres zavargásokra. A feketék harci eszköze a fehér uralom ellen például a tüntetés, a sztrájk és az iskolák bojkottálása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 20:20
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 18:05
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról? 16:05
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára 15:05
- Tragikus módon ért véget Marilyn Monroe és Arthur Miller házassága 09:50
- Radioaktív védelmi övezetet szeretett volna létrehozni Koreában MacArthur tábonok 09:05
- Az 56-os forradalom után sokat tett a magyar menekültekért az újdonsült monacói hercegné tegnap
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között tegnap