Michael Jacksonról készít filmet a Bohém rapszódia producere
2022. február 9. 13:35 MTI
A film szereposztása még nem ismert, de a Queen-film producere, Graham King jegyzi, a forgatókönyvet pedig az Oscar-díjas Gladiátor írója, John Logan. A Lionsgate stúdió hétfői közleménye szerint a Michael című produkció „az összetett személyiség mély ábrázolására törekszik, hogy bemutassa, hogyan vált belőle a pop királya”.
Korábban
A filmben legfontosabb fellépéseit, előadóművészetének alkotói fázisait és személyes életét is a nézők elé tárják. A producerek között szerepel King mellett John Branca és John McClain is, akik Michael Jackson hagyatékának gondozói.
„1981-ben találkoztam először a Jackson családdal, és nagy megtiszteltetés számomra, hogy az örökségüket a filmvászonra vihetem. A Dodger Stadionban a Victory Tourt nézve el sem tudtam volna képzelni, hogy majdnem 38 évvel később az a kiváltság ér, hogy részese lehetek ennek a filmnek” – mondta King.
A Michael Jackson iránti érdeklődés a 2009-ben bekövetkezett halála óta eltelt több mint egy évtizedben sem lankadt, a közelmúltban kezdték játszani a Broadwayn az MJ: The Musical című darabot.
Az HBO 2019-ben bemutatott dokumentumfilmje, a Neverland elhagyása újra felelevenítette a sztárral szemben felmerült gyermekmolesztálási vádakat, amelyek alól 2005-ben felmentették. A filmben a vádakat megfogalmazó két férfi keresetét ugyan elutasították, de fellebbeztek a bíróság döntése ellen.
Branca és McClain irányítása alatt a Jackson-hagyaték az elmúlt 11 évben 2,5 milliárd dollár bevételt hozott, és Jackson minden évben a legjobban kereső elhunyt híresség maradt, amióta 50 évesen, egy propofol nevű klinikai anesztetikum túladagolása miatt meghalt.
A film rendezőjét és szereposztását még nem hozták nyilvánosságra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap