A budapesti áramszolgáltatás múltja
2003. október 13. 11:17
Kísérleti jelleggel már az 1870-es évek végén alkalmaztak villamosenergiát Budapesten világítási célokra, de a közmű jellegű kiépítés csak 1892-ben kezdődött. Ebben az évben adott koncessziót a főváros a Budapesti Általános Villamossági Rt-nek és a Magyar Villamossági Rt-nek.
A kezdeti hálózatfejlesztés megelõzte a fogyasztói igényeket
Az előbbinek előírta, hogy `az áram előállítása és szolgáltatásánál az altelepeit tápláló főtelepnél egy vagy több fázisú váltakozó áramot, áramelosztást létesítő altelepeinél pedig az egyenáramot akkumulátorokkal köteles alkalmazni`, az utóbbinak, hogy `az elektromos áram előállítása és szolgáltatásánál a váltakozó áramot transzformátorokkal köteles alkalmazni`. Ugyancsak előírta a főváros, hogy `45 évi engedélyidő lejárta után a vállalkozók által létesített összes vezetékek, az ahhoz tartozó készülékek és felszerelés minden megtérítés nélkül egészen ingyen és tehermentesen a főváros tulajdonába mennek át, kivéve az áram előállítására szolgáló fő- és fióktelepeket`.
Az első áramfejlesztők |
A villamos energia gyakorlati hasznosítása az 1880-as években indult meg. Az elsõ közcélú áramfejlesztõ telep 1882-ben New Yorkban létesült. Csak ezután következett Milánó (1883), Berlin (1885), London (1885), Párizs (1888), Bécs (1890), Koppenhága (1892). |
A Magyar Villamossági Rt 1893 október 13-án kezdte meg az áramszolgáltatást a Váci út, Tisza u., Visegrádi u. és Dráva u. által határolt gőzgépekkel és generátorokkal felszerelt áramfejlesztő telepen. A termelt 3000 V-os egyfázisú váltakozó - kezdetben kizárólag világításra használt - áramot kábelhálózat vezette a fogyasztás helyén létesített transzformátorokhoz, ahonnan 105 V feszültséggel került a fogyasztókhoz. 1894-ben 1674 fogyasztót láttak el, napjainkban ez a szám 1,3 millió.
A Budapesti Általános Villamossági Rt 1893 november 1-én kezdte meg az áramszolgáltatást a Berzenczei u., Tutaj u., Visegrádi u. és Bessenyei u. közötti áramfejlesztő telepén. A két kétfázisú generátor mindegyike 1800 V feszültség mellett 300 kW teljesítményű volt. A telep kétfázisú 1800 és 2000 V feszültségű, illetve háromfázisú 5000 V feszültségű, 26 periódusú áramot termelt. A koncessziós szerződés értelmében azonban csak egyenáram eladására volt a cégnek engedélye, ezért áramátalakítókat építettek motorgenerátorokkal, és az egyenáram tárolására akkumulátortelepeket is létesítettek. 1914-ig öt áramátalakító épült (Kazinczy u.: 1893, Murányi u.: 1895, Horn Ede u.: l896, Liliom u.: 1909, Logodi u.: 1914). Az elosztó hálózat 2x110 V-os rendszerének megfelelően 240 V feszültségű áramot termeltek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- A 19. század vége óta már az állam tartja számon életünk legfontosabb pillanatait tegnap
- Rejtélyes középkori „gyermekvámpírok” sírjait tártak fel Lengyelországban tegnap
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon? tegnap
- „Parancsra tettem" – így védekeztek a nürnbergi per vádlottjai tegnap
- Máig megoldatlan az ujj nélküli váci apáca rejtélye tegnap
- 100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat tegnap
- Nyolc munkás életébe került a százhalombattai olajfinomító megépítése tegnap
- A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó tegnap