Ismét hajdani pompájában látható a Közel-Kelet legnagyobb mozaikpadlója
2021. október 29. 10:04 MTI
Hosszú évekig tartó restaurálás után látogathatóvá tették a világ egyik legnagyobb, két kosárlabdapályányi mozaikpadlóját a Jordán folyó nyugati partján fekvő Jerikóban.
Korábban
Az egyebek között vörös, kék és okker színű kövekből kirakott, mértani és virágmotívumokkal díszített, hétmillió mozaikkockából álló kőpadló az Ommajjád-dinasztia egyik uralkodója, Hisám kalifa (724-743) palotájának a fürdőházát díszítette.
Az iszlám palotát a 8. században földrengés pusztította el. A 827 négyzetméteres, 21 színű padlómozaik 38 életképet ábrázol szőnyegszerűen, fő motívuma egy hatalmas életfa.
Az 1200 éves mozaikot az 1930-40-es években tárták fel, majd egy idő után homokkal gondosan befedték, hogy megvédjék az időjárás viszontagságaitól.
Az elmúlt bő egy évtizedben a felújítás alatt egy-egy napra már elbontották a védőburkolat egy részét, de a fürdőház mozaikpadlója akkor sem volt látható, csupán a mellette lévő fogadóteremé.
Utóbbin két gazella egy almafa leveleit csemegézi gondtalanul, miközben a háttérben ólálkodó oroszlán harmadik társukra veti magát.
A 12 millió dolláros restaurálást, amelynek eredményeként ismét hajdani pompájában látható a Közel-Kelet legnagyobb mozaikpadlója, Japán finanszírozta.
A munka részeként emelt sétautat építettek, hogy a látogatók a mozaikra való rálépés nélkül csodálhassák meg a remekművet.
A palesztin idegenforgalmi minisztérium „a világ egyik legnagyobb és legszebb” mozaikjának nevezte a jerikóit, amelynek megnyitása a látogatók előtt várhatóan segít fellendíteni az izraeli megszállás alatt álló város turizmusát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A hidegháború végét jelentette a máltai találkozó
- Meghibásodás miatt oldottak ki Kanada felett az amerikai atombombák
- Megrendítő beszédet mondott a berlini fal árnyékában J. F. Kennedy
- Nagy-Britannia és Franciaország is elvesztette nagyhatalmi státuszát a szuezi válság után
- Félelmetesen közel került a világ az atomháborúhoz a kubai rakétaválság idején
- Börtönnel „jutalmazta” a róla szóló viccek terjesztőit Enver Hodzsa
- Reagan és Gorbacsov izlandi találkozójával kezdődött a hidegháború enyhülése
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- Felgyújtották az Eureka Hotelt a lázadó bányászok tegnap
- 10 kivégzés, ami nagyon félresikerült tegnap
- Csupán néhány dollárral a zsebében érkezett meg az Egyesült Államokba Galamb József tegnap
- Sport és diplomácia: Fülöp herceg látogatása Magyarországon tegnap
- SZAVAZZ A LIGETBUDAPEST.HU-RA AZ „ÉV HONLAPJA" PÁLYÁZATON! tegnap
- A hímzett kárpit, ami Hódító Vilmos dicsőségét hirdeti tegnap
- Több ezer ember vesztét okozta a londoni szmogfelhő tegnap
- A karhatalmi egyenruhásokat is megbénította az 1956-os budapesti nőtüntetés résztvevőinek bátorsága tegnap