Pilinszky fotóiból nyílik kiállítás a Műcsarnokban
2021. október 13. 12:07 MTI
Pilinszky János fotóiból nyílik kiállítás Az esetlegesség rétegei címmel szerdán a Műcsarnok Kamaratermében a Kertész Imre Intézet Pilinszky 100 programsorozatának keretében.
Korábban
A Kertész Imre Intézet Pilinszky János születésének 100., halálának 40. évfordulója alkalmából indította el féléves, november végéig tartó eseménysorozatát, amelynek célja a költő személyiségének és életművének minden rétegét megmutatni – emlékeztetett a kiállítás keddi sajtóbejárásán Szabó Tamás, az intézet programigazgatója.
Gulyás Miklós, a tárlat kurátora felidézte, hogy Pilinszky 1965-ben kezdett el fényképezni, elsősorban, de nem kizárólag külföldi utazásai során. Soha nem gondolt arra, hogy felvételeit a közönségnek is bemutassa, néhány évvel később pedig fel is hagyott a fényképezéssel.
„Ez a fotográfiai tehetség szinte csak pillanatnyi felvillanása volt” – fogalmazott.
A kurátor elmondása szerint Pilinszky fotói csupán kisebb méretű nagyításokban maradtak fenn, az eredeti negatívok mára elvesztek. A kiállítás bemutatja az eredeti papírképeket, valamint azok most készült, nagyméretű, digitális nyomatait is: városképeket, utcai jeleneteket és Pilinszky nagy szerelméről, Jutta Scherrerről készített portrékat egyaránt.
Szabó Tamás szót ejtett a Pilinszky 100 eseménysorozat további programjairól is. Kiemelte például a Hosszúlépéssel közösen meghirdetett Pilinszky irodalmi sétát, amely a költő életének fontos budapesti helyszínein vezeti végig a résztvevőket.
Hamarosan eredményt hirdetnek a Pilinszky Másként pályázaton, melynek eredményeként több mint 150 pályázó készített zenei feldolgozást a költő műveiből, folytatódnak továbbá a Kertész Imre Intézet és Bogányi Gergely zongoraművész Közelről című zenés irodalmi estjei is.
Az intézet a Magyar Postával együttműködésben Pilinszky-emlékbélyeget jelentetett meg, rendkívül népszerűek a középiskolásoknak szóló, rendhagyó irodalomórák, és már csaknem száz közművelődési intézet regisztrált arra, hogy bemutassa a jelenleg a Kertész Imre Intézet Benczúr utcai székháza előtt, valamint a Várkert Bazárban látható Pilinszky-tablókiállítást – mondta Szabó Tamás.
A Pilinszky 100 programsorozat, csakúgy, mint Az esetlegesség rétegei című fotókiállítás november 27-én fejeződik be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap