Több százezer dollárt érhet Mary Shelley Frankensteinjének első kiadása
2021. szeptember 3. 16:59 MTI
Árverésre bocsátják szeptemberben New Yorkban Mary Shelley Frankenstein című regényének egy első kiadását. A könyvért akár 300 ezer dolláros (88 millió forintos) árat is megadhatnak szakértők szerint.
Korábban
Az 1818-ban megjelent háromkötetes regény az eredeti kék-szürke kemény borítással eladó, ráadásul a lapok fel sincsenek vágva. A ritkaságot Theodore B. Baum hagyatékából bocsátják árverésre.
A kábeltévéipar úttörője 86 évesen augusztusban hunyt el. Irodalmi gyűjteményében megtalálható Charles Dickens Szép remények című regényének kiadói példánya, William Shakespeare Második és Negyedik fóliója, Edgar Allan Poe A hollója eredeti borításban és Walt Whitman Fűszálak című kötetének első kiadása is.
A ritkaságokat a szeptember 14. és 17. között zajló online aukción lehet megvásárolni.
Az árverést szervező Christie's szakértője elmondta: Baum évtizedek alatt gyűjtötte össze a gazdag kollekciót, türelmesen kivárta, hogy az egyes kötetek, amelyek érdekelték, piacra kerüljenek. A gyűjtemény szinte minden darabja jó állapotú.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d66745966c0e4618957c14db83fc473.jpg)
A Frankenstein első kiadása mindössze 500 példányban jelent meg. Az előszót a szerző férje, a költő Percy Shelley írta. Az első kiadásból nagyon ritkán kerül árverésre egy-egy darab, legutóbb 1985-ben lehetett licitálni egy ilyen példányra.
A Christie's aukciójának egy másik fénypontja Charles Darwin A fajok eredete című könyvének első kiadása, amely 1859-ben jelent meg. A kötetből elsőre 1250 példányt nyomtak, ezek egyikére lehet licitálni. A szakértők 150-250 ezer dollárra (44-73 millió forintra) taksálják az elérhető árat.
Shakespeare Második fóliója 1632-ben, Negyedik fóliója 1685-ben jelent meg. A korábbi 180 ezer dollárért (53 millió forintért), utóbbi 100 ezer dollárért (29 millió forintért) kelhet el a várakozások szerint.
A gyűjteményt szeptember 9. és 13. között a Christie's New York-i galériájában lehet megtekinteni - olvasható a Barrons.com hírportálon.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![Római Birodalom](/iI3Es/label/.cut-640x400/105.jpg)
Római Birodalom
- 25 millió amforatöredékből jött létre az ókori Róma egyik dombja
- Római légiók is összecsapnak az idei Savaria Történelmi Karneválon
- A Római Birodalom új fővárosa pecsételte meg Ostia sorsát
- A keresztényeket okolta Nero a Rómát elpusztító tűzvészért
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap
- Az arisztokraták is a köznéppel együtt mulattak a régi Városligetben tegnap