Már regisztrálhatnak a megújuló Szent István-terem első látogatói
2021. augusztus 9. 10:58 MTI
Augusztus 20-án nyitja meg kapuit a Budavári Palota újjászületett Szent István-terme, amely az első napokban a kapcsolódó kiállítással együtt ingyenesen lesz látogatható; az előregisztráció pénteken indult el.
Korábban
A teljes történeti hűséggel rekonstruált Szent István-teremhez egy különleges kiállításon keresztül vezet az út. A Budavári Palota déli összekötő szárnyának első emeletén található teremsor bevezetést nyújt a látogató számára, amíg az a csodálatos terembe ér – közölte az MTI-vel pénteken a Várkapitányság.
Tájékoztatásuk szerint a Szent István-terem – A Budavári Palota csodája című tárlat olyan művek mentén vezeti a látogatót, amelyek jelentős esztétikai élményt nyújtanak, miközben a megjelenő tradíció a jelen nézőpontjából válik igazán fontossá. A kiállítás egyik különlegessége az a mozgó és beszélő hologram, amely Szent István király alakját jeleníti meg.
A Várkapitányság közleménye kiemeli Aba-Novák Vilmos festményét is, amelynek létezéséről a művészettörténet ugyan tudott, de kiállításon mostanáig nem volt látható. Az eredetileg a budapesti városmajori templom freskóterveként, 1936-ban készült munka azt a pillanatot jeleníti meg, amikor Szent István felajánlja a koronát Szűz Máriának.
Festmény, grafika, szobrászati plasztika, installáció és kisfilm mellett kiállítják Szent István 1635-ben Rómában készült nagy hermáját is, melynek különleges talapzatát a korszak legnagyobb szobrásza, Giovanni Lorenzo Bernini készítette. A világ egyik legnagyobb hermáját megalkotása óta a zágrábi egyházmegye székesegyházában őrzik, Budapesten most először látható.
Havadtőy Sámuel képzőművész kifejezetten erre a helyszínre alkotta meg azt a tíz kapura épülő installációt, amely Szent István király Imre herceghez írt intelmeinek csaknem ezeréves szövegén alapul. Az alkotás része egy kisfilm is, amelyben a magyar kulturális élet ikonjai szintén a mű tíz fejezetéből mondanak el egy-egy hozzájuk közel álló mondatot.
A Gulyás Gábor filozófus, esztéta által rendezett kiállítás az ugyancsak augusztus 20-án megnyíló, történelmi teremmel együtt az első napokban ingyenesen látogatható; minden nap 10 órától negyedóránként indulnak a rövidített csoportos tárlatvezetések.
A meghirdetett időpontokra a szentistvanterem.hu oldalon lehet előzetesen regisztrálni. Foglalás nélkül is várják a látogatókat, akik érkezési sorrend alapján a helyszínen is becsatlakozhatnak a soron következő turnusba korlátozott létszámban – közölte a Várkapitányság.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai
- 100 éves lett Jimmy Carter, aki Magyarországon is építtetett lakóházakat
- A T-modell megjelenésével az amerikai középosztály számára is elérhető lett az autó
- Autóbaleset vetett véget James Dean látványosan induló karrierjének
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap