Új helyen a rosette-i kő
2004. július 13. 10:32
A British Museum legnépszerűbb kiállítási tárgyát, az egyiptomi hieroglifák megfejtésének kulcsát jelentő bazalttömböt új kiállítási koncepció szerint állítják a nagyközönség elé.
A tavaly 250 éves British Museum, mely immár két éve ingyenes állandó kiállításaival tömegeket vonz, az elmúlt két évszázadban a főbejárattól balra, majd az első teremben a jobb oldalon mutatta be látogatóinak a világ leghíresebb kődarabját, a rosette-i követ.
A feliratos bazalttömb, mely a múzeum legnépszerűbb kiállítási tárgya, egy memphisi pap i.e. 196 március 27-én kiadott rendeletét tartalmazza, miszerint a fáraót, V. Ptolemaioszt istenként kell tisztelni, mert létrehozta és megvalósítja a tökéletes Egyiptomot. Hieroglif írással a templomokat arra utasítják, hogy állítsák ki a rendeletet kemény kőből készült törvényoszlopra "isten szavaival", vagyis a hivatalos nyelven (hieroglif írással), az "iratok szavával" azaz köznyelven (démotikus) és "Égei betűkkel", vagyis a ptolemaioszi fáraók által használt görög nyelven.
A rosette-i követ mostantól merőben új kiállítási koncepció jegyében az egyiptomi szobrok galériájának közepén egy alig érzékelhető 11 milliméteres üvegvitrinen át tekinthetik meg az érdeklődők. A koncepcióváltás lényege, hogy az 1802 óta fektetve, vitrin alatt elhelyezett, dokumentumként értelmezett kiállítási tárgyat most visszahelyezik abba az álló pozícióba, ahogyan eredetileg törvényoszlopként is rávetült a tekintet. A karaktereket korábban kétszáz éven keresztül kitöltő fehér krétaport eltávolították és a bazalttömböt speciális megvilágításban egy homokkő alapzatra helyezték fel.
Nic Lee (Senior Stone Conservator) és a rosette-i kő |
Napóleon 1798-ban azért szállt partra Egyiptomban, hogy visszaszorítsa az angol befolyást a Földközi-tenger térségében. 1799. augusztus 2-án azonban egy homokot lapátoló katona, bizonyos Pierre-Francois Bouchard a Rosette (Raschid) melletti St. Julien erőd falainál, a Nílus nyugati deltájában egy asztallapnyi (114cm x 72cm x 28cm) fekete bazalttömbre bukkant, melyet korábban egy 15. századi mameluk erődbe is beépítettek.
Az 1801-es alexandriai béke értelmében az angolok magukkal vitték a kincset, mely egy év múlva a British Museumba került.
A görögül és latinul már kilenc évesen beszélő Jean-Francois Champollion (1790-1832) perzsa, etióp, szanszkrit, pahlevi és arab tanulmányok után 1822. szeptember 14-én megfejtette a hieroglifák 2000 éves titkát.
Champollionra a mai napig úgy emlékeznek a Nílus völgyében, mint az "ember, aki visszaadta a holt köveknek a beszéd ajándékát."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.