Gyalogszerrel járta be Erdélyt a tanári hivatását soha fel nem adó Cholnoky Jenő
2021. július 5. 16:01 Múlt-kor
71 éve, 1950. július 5-én hunyt el Budapesten Cholnoky Jenő földrajztudós, akadémikus, a magyar földrajztudomány egyik legjelentősebb alakja. Mind Kelet-Ázsiában, mind Magyarországon a vizek hidrográfiai vizsgálatában szerzett érdemeket, a nagy kínai folyók mellett a Balaton jellemzőinek feltérképezéséből is kivette részét.
Korábban
A középkori nemesi eredetű Cholnoky család fiaként látta meg a napvilágot Veszprémben 1870. július 23-án. Már gyermekkorától nagy érdeklődést mutatott a földrajz iránt, azonban veszprémi, illetve pápai középiskolai tanulmányai után édesapja nem a Budapesti Tudományegyetemre, hanem a Királyi József Műegyetemre íratta be. Indoklása állítólag az volt: „a tanárok mind szegények.”
Cholnoky így a Műegyetem vízépítési szakát végezte el, ami nagy mértékben meghatározta további pályáját. Később filozófiából is doktori fokozatot szerzett. Előbb a Műegyetemen Klimm Mihály vízépítő mérnökprofesszor mellett, majd 1894-től az eddigre már világhírű id. Lóczy Lajos mellett a Tudományegyetemen dolgozott tanársegédként.
Lóczy volt az, aki megbízta Cholnokyt azzal, hogy utazzon el Kínába, és térképezze fel a Kínai-alföld nagy folyóinak, valamint deltájuk hidrológiáját. Szerény, 1500 forintos ösztöndíja nagyrészt elment a Távol-keletre való eljutásra, így Kínában saját pénzéből vett egy dzsunkát, amellyel aztán a folyókat járta.
Kijelölt feladata mellett a kínai folyók mentén élő népekről a néprajz számára is értékes adatokat gyűjtött, és egy mandzsúriai lávamező felfedezése is az ő nevéhez fűződik. Útinaplójába 1235 rajzot készített, köztük mérnöki pontosságú ábrázolásokat különböző vízépítési megoldásokról, amelyekkel útja során találkozott.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
Tanulmányútját követően adjunktussá léptették elő, ekkor szerezte meg filozófiai doktorátusát is, továbbá magántanári minősítést is szerzett. 1905-ben a kolozsvári egyetemre nevezték ki rendes tanárnak, és a földrajztanszék vezetését is megkapta.
Itt 15 éven át tanított, ezalatt Erdély földrajzát és természeti viszonyait is behatóan tanulmányozta (az egyik nyáron gyalog barangolta be az egész országrészt). 1910-ben a Spitzbergákra is elutazott, majd 1912-ben Teleki Pállal Észak-Amerikát járta be.
A román bevonulás elől 1919-ben menekült Budapestre családjával, itt a béketárgyalásokat előkészítő bizottságba is beosztották, mint földrajzszakértőt. Tagja volt a Károlyi-kormány által létrehozott, a történelmi ország egyben tartásának célját zászlajára tűző Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája (TEVÉL) nevű szervezetnek is.
1920-ban választotta levelező tagjává a Magyar Tudományos Akadémia, 1921-ben tanszékvezető tanár lett a Tudományegyetemen, a kifosztott egyetemen újraélesztette a földrajzoktatást a két világháború között. 70 évesen, 1940-ben vonult nyugállományba.
A két világháború között elnöke volt a Magyar Turista Egyesületnek, illetve tevékeny szerepet vállalt a keletkutató Turáni Társaság, majd az ettől elkülönülő, kevésbé tudományos munkát végző Magyar Turán Szövetség munkájában (utóbbinak „nagyvezérévé” is választották).
A második világháború végét Balatonfüreden vészelte át, 1949-ben, a kommunista fordulatot követően politikai nézetei miatt az MTA megfosztotta tagságától, és az általa elnökölt Magyar Földrajzi Társaságot is feloszlatták.
Cholnoky Jenő élete során háromszor nősült: 1898-ban vette feleségül a nála három évvel idősebb Barrois Petronellát, akitől három gyermeke született: két fiú, Béla és Tibor (akik maguk is tudományos pályára álltak), valamint egy lány, Ilona. Első felesége 1917-ben, hosszú betegség után hunyt el Kolozsváron, a tudós nem sokkal később a 19 évvel fiatalabb Fink Idát vette feleségül.
1945 és a magyarországi harcok kettős tragédiát hoztak Cholnoky számára: februárban lánya vesztette életét Budapesten, míg a tavasszal Balatonfüreden szovjet katonák ölték meg második feleségét. Idős korára, 1946-ban harmadszor is megnősült, ekkor Vadas Jolánt vette feleségül. Néhány héttel nyolcvanadik születésnapja előtt, 1950. július 5-én hunyt el Budapesten.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
- Évtizedeken keresztül rejtély övezte, hogy mi történhetett a svéd sarkkutató csapattal 15:05
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap