Új, nyolclemezes kiadásban jelent meg John Lennon első szólóalbuma
2021. június 9. 11:50 MTI
A gyűjtők számára igazi csemegeként nyolclemezes dobozban is megjelent John Lennon első szólóanyaga, a Plastic Ono Band. Az 1970-es album sokak szerint a néhai zenész legjobb Beatles-en kívüli munkája.
Korábban
A Beatles feloszlása után hét hónappal, 1970 decemberében piacra dobott lemezt John Lennon régi barátai közreműködésével rögzítette. Az anyag olyan gyöngyszemeket tartalmaz, mint a Mother, a Hold On, az Isolation vagy a Working Class Hero. A Universal Music vaskos doboza a legapróbb részletekig betekintést enged a több mint öt évtizeddel ezelőtti felvételekbe.
John és Yoko 1970-ben rátalált Arthur Janov amerikai pszichológus, pszichiáter úgynevezett „sikoltó terápiájára” (Primal Therapy). Ennek lényege, hogy a gyermekkor és a fejlődés során szerzett elfojtott traumáktól és szorongásoktól azok előhívásával lehet megszabadulni. Lennonnak számos ilyen volt: születése után nem sokkal apja elhagyta, anyja, Julia pedig nővérére, Mimi nénire bízta nevelését. A kamasz John 17 éves volt, amikor anyja autóbalesetben meghalt. A Janovnál tett látogatások hatása erősen jelen van a lemezen.
A Beatles után Lennon egyszerűbb, akusztikusabb zenei irány felé indult, ehhez régi barátait hívta segítségül. Az éneklő, gitározó, billentyűs hangszereken játszó Lennon trióban dolgozott Ringo Starral, a Beatles dobosával és Klaus Voormann basszusgitárossal, akit a Beatles hamburgi éveiből ismert. Mellettük feltűnt a stúdióban egy másik ex-Beatle, George Harrison, valamint Billy Preston billentyűs és Eric Clapton gitáros.
A John Lennon/Plastic Ono Band The Ultimate Collection című kiadványon az eredeti tizenegy számos lemezanyag kiegészül három kislemezdallal, a Give Peace A Chance-szel, a Cold Turkey-vel és az Instant Karma!-val. A doboz hat CD-jén és a két Blu-ray-en az 1970-ben megjelent számok, illetve különböző verzióik akkori és mai, újjászületett köntösben egyaránt hallhatók.
A kiadvány zenei utazás egy lemez születése körül, végig követhető a dalok fejlődése az otthoni demóktól a végső változatokig. Lennon a lehető legalaposabb munkára törekedett, a Mothernek például 94 alkalommal futottak neki a stúdióban. A kiadványra felkerült a stúdióbeli örömzenélés néhány részlete is, például Beatles-dalok (Get Back; I've Got A Feeling) rögtönzésével.
A lemez producere John és Yoko mellett Phil Spector volt, ám a valós helyzetet jól érzékelteti, hogy az Isolation című dal egyik korai változatában Lennon ezt mondja Spectorról: „ha lenne producerünk, azt mondaná, folytassuk vagy valami, de nincs nyoma a részeges disznónak...”
A Lennon-box 519 percnyi zenét kínál, emellett egy 130 oldalas könyvet, amely visszaemlékezéseket, ritka és eddigi nem publikált fotókat, valamint a lemezkészítés hangtérképeit is tartalmazza. A Plastic Ono Band-lemez elérhető szimpla CD, dupla CD és dupla vinyl változatban is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez 2024.10.03.
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására 2024.10.03.