Ma sem tisztázott, ki ölethette meg Lorenzo de’ Medicit
2021. március 4. 18:39 Múlt-kor
Lorenzo de’ Medici a firenzei herceg, Alessandro unokatestvére és éjjeli dorbézolásaiban fő társa volt, 1537 vízkeresztjének éjszakáján azonban tőrbe csalta a herceget, majd hidegvérrel meggyilkolta. Tizenegy évvel később őt is utolérte sorsa: Cosimo de’ Medici utasítására Velencében halálos szúrásokkal végeztek vele – legalábbis eddig így gondolta mindenki. Egy új kutatás szerint viszont a valódi megbízó valaki egészen más lehetett.
Korábban
A toszkán Brútusz
1537-ben, Vízkereszt éjjelén történt az itáliai reneszánsz egyik legsötétebb bűncselekménye: Firenze első hercegét, Alessandro de’ Medicit alattomos támadás érte, majd kardcsapásokkal és késszúrással végeztek vele. A merénylet fontos következményekkel járt a város és a hercegség számára is, ugyanis Firenze új vezetője, Cosimo de’ Medici a család másik ágából származott, és politikai lépései végre belső konszolidációt, illetve nemzetközi elismertséget hoztak a fiatal városállamnak.
A hatóságoknak nem volt kétségük Alessandro gyilkosának kiléte felől. A Medici-ház egy másik tagjáról, a fiatal Lorenzo de’ Mediciről, a herceg egyik unokatestvéréről volt szó, aki nem ritkán elkísérte a herceget éjszakai kalandozásaira. A „Lorenzino” vagy „Lorenzaccio” néven ismert rokon a történelem egy ellentmondásos és titokzatos figurája volt, és az általa elkövetett gyilkosság indítékait is homály fedi.
Személyes vagy politikai okok vezérelték erre a tettre? A jelenlegi állás szerint nem léteznek perdöntő bizonyítékok, és azt sem lehet biztosan megmondani, hogy személyes haragjának és irigységének engedett-e teret, vagy Firenzét akarta megszabadítani a zsarnoktól (ugyanis mindenki annak tartotta Alessandrót), hogy visszaállítsa a hagyományosan szabad köztársasági rendet.
Bármi is volt a fiatal merénylő indítéka, egy másik herceg vette át a Lorenzo által meggyilkoltatott Alessandro helyét, és a köztársaságpárti firenzeieknek így sem lett sokkal jobb a helyzete. Mindennek ellenére a Medici-ellenesek rögtön a „toszkán Brútusz” jelzőt aggatták Lorenzinóra, s ezáltal Alessandro halálát Julius Ceasaréhoz hasonlították. Ekkor született a kettősség történetírásban, amely máig elkíséri Lorenzino de’ Medici alakját: a köztársaságpártiak szemében hős zsarnokölő, a Mediciek és támogatóik szemében közönséges áruló.
Nem meglepő, hogy Lorenzino további életét alapvetően meghatározta a kegyetlen tett. Még azon az éjszakán, miután bezárta annak az ajtónak a szobáját, melyben a herceg holtteste vértócsában hevert, a „toszkán Brútusz” két társával egyetemben örökre elhagyta Firenzét. Miután megpihent Bolognában, Velencében és Mirandolában, először Konstantinápoly, majd Franciaország felé vette az irányt. A szökevény csak 1544-ben tért vissza hosszabb időre Itáliába − pontosabban Velencébe, ahol a második köztársaság végét követően száműzött és a lagúnákon letelepedett Medici-ellenes társak szárnyai alatt lelt menedéket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.