Húszezer éves gabona
2004. június 23. 13:14
Az emberek már tízezer évvel korábban fogyasztottak gabonát, mint ahogyan azt eddig feltételezték.
Korábban
Kiderült, mégsem kínai eredetű a rizs: az eddig ismert legrégebbi rizsre Dél-Koreában bukkantak rá.
Tudósok ismeretei szerint ugyanis vadászok és gyűjtögetők a kőkorszakban bővítették ki étrendjüket füvekkel és gabonafélékkel - olvasható a Proceedings of the National Academy of Sciences című amerikai tudományos folyóirat legújabb számában. Az oka ennek valószínűleg az élelmiszerhiány volt, ami végül a magvas gabonafélék, mint a vadbúza és az árpa mezőgazdasági termeléséhez vezetett.
Egy "Ohalo II" elnevezésű, a mai Izrael területén lévő korai emberi településen növények 90 ezer darab maradványára bukkantak - számoltak be a tudósok. Ezekből a leletekből kiderült, hogy a Genezáret-tó vidékén élő kőkorszaki emberek 23 ezer évvel ezelőtt hús mellett fűmagokat, valamint makkot, mandulát, pisztáciát, vad olajbogyót, fügét, málnát és szőlőt is fogyasztottak. A kutatók feltételezik, hogy a füveket később törölték az étrendből, mert termelésük hatalmas ráfordítást követelt meg, tápértékük azonban eléggé csekély volt.
(MTI Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.