Közös sírba temetik Napóleon és I. Sándor cár katonáit Oroszországban
2021. február 10. 12:49 MTI
Több mint kétszáz évvel Napóleon oroszországi hadjárata után szombaton katonai tiszteletadással közös sírba temetik azokat az elesett orosz és francia katonákat, akiknek holttestére a Szmolenszk megyei Vjazma városnál bukkantak.
Korábban
Eleinte második világháborús halottaknak hitték őket
Ezt hétfőn jelentették be, amikor 120 katona, valamint három nő és három gyerek maradványait ünnepélyes szertartás keretében nyolc közös koporsóba helyezték el, a moszkvai francia nagykövetség és a Francia-orosz Történelmi Kezdeményezések Alapítványa képviselőinek jelenlétében Vjazmában.
A Napóleon 1812-es visszavonulásakor elesettek holttestét 2019-ben exhumálták és azonosították.
Az akkori ásatások során találták meg a francia császár kedvenc tábornokának, Charles-Étienne Gudinnek a földi maradványait is.
A mintegy egy évtizeddel ezelőtt, egy építkezésen felfedezett maradványokról először azt feltételezték, hogy második világháborús halottak, de az orosz tudományos akadémia vizsgálata megállapította, hogy a 30-39 éves férfiak, akiknek holttestét Vjazmánál megtalálták, sokkal korábban, a napóleoni hadjárat idején vesztették életüket.
Az épen maradt egyenruhagombok alapján bebizonyosodott, hogy a több mint hatvan, itt elesett francia katona többsége a 30. és az 50. sorezredben és a 24. könnyűgyalogsági ezredben szolgált.
A maradványokat az elhantolásig az 1536-ban alapított és a Napóleon Nagy Hadserege által kifosztott vjazmai Keresztelő Szent János kolostor templomában fogják őrizni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.