Négyszeres áron kelt el az Eiffel-torony eredeti csigalépcsőjének egy darabja
2020. december 3. 11:55 MTI
A becsült ár majdnem négyszereséért, csaknem 275 ezer euróért cserélt gazdát egy keddi párizsi aukción az Eiffel-torony eredeti csigalépcsőjének egy darabja.
Korábban
Kanadából Európába
Az Artcurial aukciósház közlése szerint a 3 méter magas, 17-es számú lépcsődarab egy európai gyűjteménybe került.
A vasszerkezet egykor annak a csigalépcsőnek volt a része, amely a több mint 300 méteres Eiffel-torony második és harmadik emeletét kötötte össze.
Az 1889-es világkiállításra készült torony csigalépcsőjét 1983-ban bontották le liftépítés miatt, és huszonnégy 2-9 méteres darabra vágták.
A lépcsődarabok többségét elárverezték, egy részüket francia múzeumoknak adományozták, egyet pedig a toronynál hagytak. Kerültek darabok Japánba, a New York-i Szabadságszobor közelébe, valamint a floridai Disneylandbe is.
A most elárverezett lépcsőszakasz, amely egy kanadai magángyűjteményből került aukcióra, a közvetítői díjjal együtt 274 475 euróért talált új gazdára.
Az Eiffel-torony a francia főváros legismertebb látványossága, évente - normális körülmények között - hozzávetőlegesen hétmillióan keresik fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- Csak a gorbacsovi peresztrojka idején térhetett haza Jurij Ljubimov
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap