130 év után állagmegóvásra szorul a világ egyik legnagyobb mamutcsontváza
2020. november 13. 11:52 MTI
Adományokból restaurálná a világ egyik legnagyobb, Franciaország egyetlen összerakott mamutcsontvázát a párizsi természettudományi múzeum.
Korábban
Több, mint egy évszázada főattrakció
A négy méter magas és hét méter hosszú durforti mamut a múzeum paleontológiai kiállításának fő attrakciója.
1896-ban találták útépítés közben a dél-franciaországi Gard megyében, 1898-as összerakása és bemutatása óta nem esett át felújításon.
A múzeum adománykérő felhívása szerint a mamutcsontváz állapota sokat romlott az elmúlt több mint 130 évben, a csontokon repedések keletkeztek, ezért sürgős a felújítása.
A kilenc hónapra tervezett restaurálás 400 ezer euróba kerül, a természettudományi múzeum legalább 100 ezer eurót akar összegyűjteni a közösségi finanszírozás útján.
Az adománygyűjtés január 7-ig tart, de csütörtöki adatok szerint már az akció első két napja alatt összegyűlt több mint 40 ezer euró.
A múzeum azt ígéri, hogy felújítás után a mamutot „dinamikusabb”, az állat hajdani mozgását jobban tükröző pózban láthatják majd a látogatók, akik nemzedékek óta nagy számban keresik fel az intézményt a ritka csontváz miatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap