Miért kapott jelképesen 300 botütést I. Szulejmán szultán?
2020. október 11. 13:02 Múlt-kor
Vajon azért, mert elfelejtette levetni cipőjét egy mecsetben? Esetleg mert eltulajdonított egy káposztaföldet? Vagy mert feleségül vette szláv származású ágyasát? Ehhez hasonló, különleges történelmi kérdések százai várják Önt és társait a Múlt-kor történelmi magazin egyedi fejlesztésű, kvízalapú társasjátékában.
Korábban
A Múlt-kor történelmi magazin egyedi fejlesztésű társasjátéka a családi összejövetelek elmaradhatatlan partikelléke. A tudásalapú, magyar kvízjátékot elsősorban azok fogják élvezni, akik magukon is tudnak egy jót nevetni. És persze azok sem csalódnak majd, akik jól ismerik a Múlt-kort.
Öt brit tudósból négy és fél ezt ajánlja.
Nem árt tudni: nem érdemes komolyan venni az első helyet, mert egy óvatlan pillanatban a legokosabbak is könnyedén az utolsó helyen találhatják magukat. Egy kis szerencsével pedig a sereghajtókból akár elsők is lehetnek.
Amikor megalkottuk ezt a játékot, az vezérelt bennünket, hogy újra rangot adjunk a megszerzett tudásnak, és a felszínes hétköznapok mellett kellő érdeklődést és igényt ébresszünk a minőségi partikellékek, így többek között a Múlt-kor társasjátéka iránt is. Ahol a szerencse mellett azért az általános műveltségnek is jókora szerep jut.
Őszintén reméljük, hogy a klasszikus társasok kedvelőinek sok örömet és vidám perceket fogunk szerezni a Múlt-kor társasjátékával.
Életkor: 14+
Játékosok száma: 3-6
Játékidő: 30-60 perc
Nem kell történésznek lenned ahhoz, hogy élvezd ezt a játékot. Elég, ha csak szeretsz egy jót nevetni.
A jó válasz egyébként a harmadik lehetőség: azért kapott 300 botütést, mert feleségül vette szláv származású ágyasát, Hürremet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.