Másfél évszázad különbséggel, egymástól 60 kilométerre került elő egy római kori sírkő két darabja
2020. augusztus 31. 10:51 MTI
Egy, a közelmúltban Dörgicse közelében talált, és egy, a kékkúti templomból származó római kori sírkő töredéket illesztettek össze Kékkúton a Kőfeszt részeként.
Korábban
Győrffy-Villám Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze az MTI-nek elmondta: Dörgicse határában, a Becce-dűlőn kollégája, Törő Balázs talált rá a sírkődarabra egy 19. századi romos pincébe építve. A leletet nyáron a helyi közösséget bevonva emelték ki.
A sírkőtöredék a felső részen két delfinalak látható, melyek a római túlvilágra utalnak, az alatta levő képmezőben pedig egy tipikus kelta viseletű nőalak rajzolódik ki, valamint néhány betűtöredék is olvasható.
A veszprémi múzeum régésze a sírkő másik részét meglepően gyorsan, mindössze pár napos kutatást követően megtalálta a keszthelyi Balatoni Múzeum gyűjteményében.
Ezt még Rómer Flóris fedezte fel a kékkúti templom küszöbébe építve.
Hangsúlyozta: ebben a térségben ritkaságnak számít, hogy egy római kori lelet két részét 150 év különbséggel, egymástól 60 kilométerre találjanak meg.
Magyarországon inkább a Duna mentén vagy nagyobb feltárásokon szoktak találni ilyen összeillő kőtöredékeket.
A Kékkúton összeillesztett kő alsó része a keszthelyi Balatoni Múzeum, a felső rész pedig a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményének része. Győrffy-Villám Zsombor elmondta: valószínűleg nem az eredeti darabokat egyesítik, hanem egész másolatokat készítenek belőle, melyeket több helyen is kiállíthatnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.