Bronz- és török kori leletek is előkerültek a hódmezővásárhelyi tram-train nyomvonalán
2020. augusztus 5. 10:25 MTI
Mintegy nyolcezer tárgy került elő a hódmezővásárhelyi tram-train nyomvonalán végzett feltárásokkor, a legrégebbi leletek a bronzkorból származnak - közölte Csányi Viktor, a Tornyai János Múzeum régésze az MTI-vel.
Korábban
A beruházás régészeti szakfeladatait 2016 óta látja el a múzeum, a közgyűjtemény munkatársai részt vettek a megelőző dokumentáció elkészítésében, majd ellátták a közműkiváltások és a pályaépítés régészeti megfigyelését.
Nyolc helyszínen kisebb régészeti feltárást is végeztek, tapasztalataikat tízezer fotó és több száz oldalnyi dokumentáció őrzi - összegezte az elvégzett munkát a szakember.
A közlekedési beruházás lehetőséget adott a város keresztmetszeti régészeti megfigyelésére és a már ismert lelőhelyekről alkotott kép pontosítására is.
A leletanyag legnagyobb része már korábban bolygatott területről került elő. A legrégebbi darabok a bronzkorból, a legújabb régészeti korú leletek pedig az újkorból származnak, kilencven százalékuk a török korban, valamint az azt közvetlenül megelőző és követő időkben került a földbe - közölte Csányi Viktor.
A záró munkálatokat a Nagyállomás környékén végzik a szakemberek, ahol a feltárás megerősítette, hogy ott az Árpád-kor végétől egészen az Anjou-korig település működött.
Ezt igazolják a most megtalált Árpád-kori cserépfazék- és bográcsperem-töredékek is.
A leleteket folyamatosan dolgozzák fel a Tornyai-múzeum munkatársai, és a megtisztított és dokumentált tárgyakból jövőre rendez kiállítást a közgyűjtemény, amelyen a tram-train építése idején megtalált legérdekesebb leletek mellett bemutatják a megfigyelések során dokumentált régészeti jelenségeket is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap