Három korai alkotással bővült a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum gyűjteménye
2020. július 30. 11:59 MTI
Felmenőikről készített korai Munkácsy-képeket ajánlott fel a Vidovszky család a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum hamarosan nyíló új állandó kiállításához - tájékoztatta az intézmény közleményben az MTI-t. A festményeket csütörtökön mutatták be a sajtónak.
Korábban
A Vidovszky Jánost és nejét, valamint leányukat, Matildot ábrázoló, a festő korai korszakából származó portréhármast helyezett letétbe a Vidovszky család a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban - írják.
A csabai származású Vidovszky János annak a gróf Apponyi családnak volt az intézője a Békés megyei Gerendáson, amelyből az 1920-as párizsi békekonferencián a magyar delegációt vezető Apponyi Albert is származott.
A múzeum több mint százéves fennállása óta soha ennyi Munkácsy-mű nem szerepelt az állandó kiállításon, a három portréval együtt 19 eredeti alkotás lesz látható a tárlaton, amelynek értéke közelíti az ötmilliárd forintot - olvasható a közleményben.
Az új állandó Munkácsy-kiállításra az intézmény a Magyar Nemzeti Galériától (MNG) hat festményt kapott tartósan kölcsönbe, saját képanyagukból tíz alkotás alkotja majd a tárlat gerincét.
Optikailag is kiemelt lesz - magassága miatt is - a Sirató asszonyok a keresztfánál című mű, amely Munkácsy barátja, gróf Andrássy Gyula belügy-, majd külügyminiszter tőketerebesi mauzóleumába készült.
A kép érdekessége, hogy a múzeum korábban készíttetett róla egy mérethű másolatot, amely jelenleg díszíti a mauzóleumot. Ugyancsak a MNG-tól kapták a Krisztus Pilátus előtt című kép feles méretű redukcióját.
Az új tárlatot az idővonallogika mentén alakítják ki, digitális eszközöket is igénybe véve. A látogatók átmenetileg QR-kódok segítségével, mobiltelefonokon, később telefonokon és tableteken láthatják azt is, hogy egy-egy alkotás készítése idején mi történt Békéscsabán, mi Magyarországon és mi a nagyvilágban; ha akarnak, a kép keletkezési körülményeiről és egyéb érdekességekről is megtudhatnak információkat.
A kiállítást eredetileg április 24-én nyitották volna, azt a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.