Képregény készült a Mátyás-templom történetéről
2020. július 13. 10:15 MTI
Múltébresztők címmel adott ki képregényt a Mátyás-templom gondnoksága a Budavári Nagyboldogasszony-, közismert nevén Mátyás-templom történetéről.
Korábban
A templom gondnokságának tájékoztatása szerint a kiadvánnyal az a céljuk, hogy megszólítsák a többnyire osztálykirándulás vagy templomi kirándulás résztvevőiként a templomba érkező 10-14 éves fiatalokat, és számukra is élvezhető formában meséljenek nekik az épületről.
A kerettörténet szerint a főszereplő, Berci egy unalmasnak ígérkező osztálykirándulás során leszakad társaitól, és kódfejtéssel életre kelt két szobrot, Tabulát és Rasát, a múltidézőket.
A két alak egy időlift segítségével visszaröpíti a kisfiút IV. Béla idejébe, hogy az 1200-as évekbeli építéstől követhesse a templom és Magyarország történetét, és közben szelfit készíthessen Károly Róbert vagy épp Ferenc József és Sisi koronázásával a héttérben.
Az időutazás során kiderül, miért hívja mindenki Mátyás-templomnak az épületet, amelynek Nagyboldogasszony-templom a neve, hogy kiket koronáztak, kik házasodtak a falai között, hányszor kellett újraépíteni, felújítani, miután egy-egy része vagy a tornya összedőlt, felrobbant, leégett a századok során.
Berci idegenvezetőitől megtudja, hogyan működött a török uralom idején dzsámiként a koronázó templom, valamint, hogy miként rémisztette meg a budai vár visszafoglalásakor a várvédő törököket a 145 évvel korábban befalazott Mária-szobor.
Kiderül az is, hányféle tornya volt a templomnak, hogyan zajlott a Schulek Frigyes vezette felújítás a 19. században, vagy hogy hogyan menekültek meg a templom ablakai a második világháború alatt.
A könyv szövegét Dávid Ádám írta, az illusztrációkat Németh Gyula készítette.
A közlemény kitér arra is: a koronavírus-járvány előtt a Mátyás-templom elsődleges látogatói külföldről érkeztek. Az ő távolmaradásuk miatt idén több figyelem jut a belföldi érdeklődőkre.
"Szeretnénk, ha a Mátyás-templom a hazai közönség számára is értékes turisztikai alternatíva lenne", és ehhez kulcsfontosságú a fiatalok megszólítása - írták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap