Nyolcvannégy esztendős korában kimúlt „Hitler aligátora”
2020. május 28. 14:59 Múlt-kor
A Saturn névre hallgató hüllő túlélte a Berlini Állatkertet érő pusztító bombázást, és állítólagos gazdáját, Hitlert is, hogy végül a kommunista ősellenség fővárosában szórakoztassa a nagyérdeműt.
Korábban
Három homályos év
Saturn, az aligátor hollétéről 1943 és 1946 között nincs információ. Egyesek úgy vélik, hogy 1943-tól Adolf Hitler haláláig a náci vezér vendégszeretetét élvezte, mint a Führer egyik egzotikus házi kedvence.
Saturn május 22-én, 84 éves korában fejezte be földi pályafutását a Moszkvai Állatkertben. A hüllő, miután átélte élete talán legnagyobb traumáját – előző otthona, a Berlini Állatkert 1943-as szétbombázását – messze tovább élt, mint fajtársai, hiszen az aligátorok átlagos élettartama valahol 30 és 50 év között van.
A Mississippi vadonjában születése után nem sokkal, 1936-ban befogott Saturnt még abban az évben a Berlini Állatkertbe szállították. Innen 1943. november 23-án, miután a szövetségesek bombázása során az Akvárium telitalálatot kapott, nyoma veszett.
A támadást követően sokan úgy vélték, hogy Saturn a többi, mintegy 20-30 aligátorral és krokodillal együtt odaveszett. Saturn azonban a szerencse kegyeltje volt, mivel azon körülbelül száz állat közé tartozott, amelyek az állatkert 16 ezres állományából túlélték a háborút.
Az aligátor hét éves volt, amikor eltűnt, és 1946-ban a britek akadtak rá a megszállt városban. Tőlük került a szovjetekhez, akik a Moszkvai Állatkertbe szállították.
Az intézmény egy közleményben búcsúzott szeretett aligátorától:
„A Moszkvai Állatkertnek nagy megtiszteltetés, hogy 74 éven keresztül otthont adhatott Saturnnak. Túlzások nélkül mondhatjuk, hogy Saturn egy korszakot jelölt számunkra. A második világháborús győzelem után érkezett hozzánk, és egészen itt volt velünk diadalunk 75-ik évfordulójáig. Nagy boldogság mindannyiunknak, hogy bele tudtunk nézni szemeibe, csak csendben a közelében lenni. Sokunkat gyermekként látott, és reméljük, hogy nem okoztunk neki csalódást.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. Erdély etnikai, vallási helyzete a 16–18. században
II. Népesség, település, életmód
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- II. József haláláról tudósított nyitószámában az első erdélyi magyar újság
- Már ötéves korában megválasztották, de sohasem uralkodott az utolsó erdélyi fejedelem
- A trianoni békét "morális köntösbe öltöztették"
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.