Ókori mozaikpadlóra bukkantak egy szőlőbirtok alatt Olaszországban
2020. május 28. 11:59 MTI
Egy ókori római villa mozaikpadlóját tárták fel egy Veronához közeli szőlőbirtokon. A fotókon geometriai ábrák láthatók a keskeny, több méter mély árkokban fekvő, jó állapotban fennmaradt mozaikon
Korábban
Régóta keresték a bizonyítékot
Több évtizednyi eredménytelen keresés után sikerült megtalálni néhány méterrel a föld alatt a villa egy részét - közölte a Verona közelében lévő Negrar di Valpolicella községe.
Kutatók több mint egy évszázada találták meg a római kori villa létére utaló első bizonyítékokat. A területen további fúrásokat végeznek, hogy megállapítsák az ókori épület méreteit.
A műemlékvédelmi hatóságok a tulajdonossal közösen dolgoznak azon, hogyan és miként tegyék elérhetővé és megközelíthetővé ezt a régészeti kincset.
Az ásatást végző Padániai Régészeti Társaság (SAP) által közzétett fotókon geometriai ábrák láthatók a keskeny, több méter mély árkokban fekvő, jó állapotban fennmaradt mozaikon.
A szakértőknek "jelentős forrásokra" lesz szükségük a munka befejezéséhez, a helyi hatóságok pedig ígéretet tettek arra, hogy minden szükséges segítséget megadnak az ásatások folytatásához.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.