Sokszor le kellett lőni a San Franciscó-i földrengés égő épületeibe szorult áldozatait
2020. április 18. 11:03 Múlt-kor
„A legszörnyűbb dolog, amit láttam, egy rendőr és mások hiábavaló küzdelme volt, hogy kimentsenek egy égő roncsok közé ragadt férfit. A tehetetlen férfi ezt egészen addig szótlanul nézte, amíg a tűz el nem érte a lábát. Ekkor felsikoltott, és könyörgött, hogy lőjék agyon” – így számolt be az 1906. április 18-i San Franciscó-i földrengés és az azt követő tűzvész megrázó pillanatairól a katasztrófa idején a városban tartózkodó Saint Louis-i sörgyár-tulajdonos, Adolphus Busch.
Korábban
Már a Richter-skála szerinti 7,8-8,3-as erősségű, egy percen át tartó földrengés is nagy károkat okozott, az igazi pusztítás azonban csak ezután következett.
A földmozgások következtében megrepedt gázvezetékek miatt több helyen tűz ütött ki, miközben a város megrongálódott vízvezeték-hálózata alkalmatlanná vált a lángok eloltására. Ráadásul nagyon kevés tűzoltókocsi állt rendelkezésre, így a polgármester a közelben állomásozó reguláris katonai alakulatokhoz fordult segítségért, akikhez a haditengerészet erői, valamint önkéntesek is csatlakoztak.
A tűz villámgyorsan terjedt a városban, és a kétségbeesett tűzoltók a lángok megfékezése érdekében több háztömböt is felrobbantottak. Ez azonban legtöbbször csak rontott a helyzeten. Előfordult, hogy a katonatisztek az égő épületekben ragadt, teljesen reménytelen helyzetben lévő emberek lelövésére is parancsot adtak, hogy megakadályozzák további szenvedésüket.
A lángokat csak április 23-ra sikerült teljesen eloltani. San Francisco romokban hevert. A természeti erők tombolása közel 30 ezer épületet tett a földdel egyenlővé. Az anyagi kár mértéke a becslések szerint mintegy 400 millió dollárt tett ki. Az áldozatok száma a földrengés pusztító erejéhez képest viszonylag alacsony volt, mivel a 400 ezres lakosság több mint felét sikerült kitelepíteni a közelben felállított ideiglenes szállásokra. A hatóságok 498 halálos esetet jegyeztek fel, az újabb kutatások azonban már 3000-re teszik a földrengés és annak utóhatási következtében elhunytak számát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.