Előkerültek egy pincéből a Halászbástya elveszettnek hitt szobrai
2020. január 28. 14:33 MTI
A Halászbástya második világháborúban megsérült és elveszettnek hitt két szobra, valamint számos további épületmaradvány került elő a budai Várban, a Dísz tér 2. alatti egykori Külügyminisztérium pincéjének feltárásakor a Nemzeti Hauszmann Program keretében végzett munkálatok során.
Korábban
A beruházást végző Várkapitányság munkatársai a közelmúltban kezdték meg a régóta városképi sebként tátongó, jelenleg üresen álló telek rendbetételét, amelyen a Vöröskereszt Egylet, majd a Külügyminisztérium által egykor használt, 1947 után lebontott épület születik újjá a következő években - mondta el a helyszínen tartott keddi sajtótájékoztatón Kőrösi Gábor, a Várkapitányság NZrt. kommunikációs igazgatója.
Fullár Zoltán régészeti csoportvezető hozzátette: az Álmos és Előd vezéreket ábrázoló, Mikula Ferenc által készített szobrok 1945-ig a Halászbástya északi részét, a főtorony alatti teraszt díszítették, jelenleg másolat áll a helyükön.
Végh András, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának igazgatója egy másik jelentős leletről is beszámolt: szintén a Dísz tér 2. alatti pincerendszerből került elő egy vörös mészkőből készített medence, amely középkori eredetű lehet, ezt azonban még további vizsgálatoknak kell tisztáznia.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap