Egy órányi színes film került napvilágra az 1920-as évek Magyarországáról
2019. szeptember 25. 12:31 MTI
Egy órányi ismeretlen filmanyag került elő a húszas évek Magyarországáról; a tekercseket a Budapesti Klasszikus Film Maraton szakmai programján mutatta be a holland filmarchívum - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap kedden az MTI-vel.
Korábban
A közlemény szerint csaknem 100 éve francia operatőrök járták a magyar falvakat és városokat, hogy megörökítsék az ott élők mindennapi életét. A Magyarországot bemutató riportfilmet a nemrég véget ért 3. Budapesti Klasszikus Film Maraton keretében a Budapesti Francia Intézetben megtartott szakmai napon mutatta be Elif Rongen holland filmtörténész.
A riportfilmek mindegyikét a legendás francia Pathé filmgyár készítette a húszas évek elején, és elsősorban vidéki életképeket mutatnak be. A képsorokon Móricz Zsigmond világa regényeinek alakjai elevenednek meg és az ő mindennapjaikat láthatjuk a Debrecen környéki tanyákon, vagy éppen a város utcáin, piaci forgatagban.
A tudósítás apró részletességgel a mezőkövesdi hímzéseket és a matyó népviseletet is bemutatja. A sok hortobágyi és matyóföldi képsor mellett láthatunk néhány snittet Kassáról is, ami azt feltételezi, hogy a képek talán még korábban, a trianoni határok meghúzása előtti másodpercekben készülhettek.
Az 1927-es, Magyarországról készült félórás országimázsfilmben felbukkan Budapest is, amelynek legnépszerűbb helyszínei mellett láthatunk néhány kevéssé ismert részletet is a városból.
Külön érdekessége az egy órányi filmanyagnak, hogy a fekete-fehér kópiákat utólag színezték kockáról-kockára vegyszeres festékkel.
Mint írják, a most előkerült felvételeken kívül nincs tudomásuk olyan magyar vonatkozású filmről, amely hasonló eljárással készült volna.
A tekercsek az elmúlt években kerültek hollandiai magángyűjteményekből a Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum igazgatósággal szoros együttműködésben dolgozó amszterdami EYE Filmmuseumba, ahol már eddig is számos elveszettnek hitt magyar némafilmet találtak meg, köztük a világhírű Kertész Mihály (Michael Curtiz) 1918-as Az utolsó hajnal című drámáját - olvasható a tájékoztatóban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.