Elhunyt Vass Éva színésznő
2019. május 13. 13:40 MTI
85 éves korában vasárnap elhunyt Vass Éva kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész – közölte a szinhaz.org színházi portál.
Korábban
Vass Éva 1933. július 23-án született Budapesten. 1952-ben az Ifjúsági, illetve az Úttörő Színházban kezdte pályáját statisztaként, majd az Ifjúsági Színház stúdiójában tanult. 1954-től a Pécsi Nemzeti, 1956-tól a Petőfi, illetve a Jókai, 1957-től a Madách Színház tagja volt, ahonnan 18 év után, 1975-ben szerződött Kecskemétre. Ezt követően 1978-tól a Várszínház, 1983-tól a Nemzeti Színház tagja, 1991-től a Független Színpad művésze volt. 1994-től lett a Budapesti Kamaraszínház művésze. Jelentős színpadi szerepei között volt Catherine (Miller: Pillantás a hídról), Betty (Priestley: Veszélyes forduló), Miranda (Shakespeare: A vihar), Ophelia (Hamlet), Stella (Williams: A vágy villamosa), Lucy (Brecht-Weil: Koldusopera) és Júlia (Hubay-Vass-Ránki: Egy szerelem három éjszakája).
A filmvásznon 1953-ban a Rákóczi hadnagyában debütált, majd mások mellett a Nem ér a nevem, A gyilkos a házban van, a Hideg napok, a Hangyaboly című produkciókban láthatta a közönség, emlékezetes alakítást nyújtott a Menekülés a börtönbe, a Rettenetes szülők, a Földnélküli János és a Pá, drágám! című tv-játékokban is. Utolsó szerepét Oscar Wilde: Bunbury című darabjában a Kamaraszínházban játszotta. Férje, Gábor Miklós Kossuth-díjas színművész 1998-ban bekövetkezett halála után nem lépett fel többé.
Vass Éva kétszer kapta meg a Jászai Mari-díjat (1958, 1963). Az Érdemes művész címmel 1983-ban tüntették ki, míg 1988-ban Kiváló művész lett. 2000-ben, férje halála után két évvel alapította a Gábor Miklós-díjat. Az elismerést Shakespeare-szerepben kiváló teljesítményt nyújtó színésznek ítéli oda a szakmai kuratórium, amelyet 2017 óta Ascher Tamás rendező vezet, a tagjai közé tartozik Meczner János rendező, Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, Spiró György író és Stuber Andrea színikritikus.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap