Két helyen is ókori lószobrocskát mosott elő az eső Izraelben
2019. január 24. 10:26 MTI
Két, agyagból készült, több ezer éves lófejet hozott felszínre a viharos esőzés Izraelben - jelentette a Háárec című újság honlapja kedden.
Korábban
Bár hasonlítanak egymásra, a két, lófejet ábrázoló szobrocska egészen más időszakban készült, és Észak-Izrael különböző részein mosta őket ki a lezúduló esővíz. Az egyik mintegy 2800 évvel ezelőtt, Izrael királyságában készülhetett még a babiloni fogság előtt, a másik pedig a hellenisztikus korban, valamikor 2200 évvel ezelőtt. A lófejek a szakemberek szerint valószínűleg nem istenségként tisztelt lovakat ábrázolnak, hanem a hadseregben és a lóversenyeken használt állatot dicsőítik. Már régebben is találtak lószobrokat ebben a régióban, de ezek a legjobb állapotban fennmaradt és legszebb ábrázolások az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) régésze, Ajelet Kedar-Goldberg szerint.
Az ő kislánya bukkant rá az egyik lovacskára gombászás közben Bét-Seán völgyében, az egyik nagy esőzés után. A régész anyuka a helyszínen azonosította, hogy az agyagfigura az i. e. első évezred elején, a vaskor második szakaszában, az Izraeli Királyság idején születhetett. Az alapos megfigyelő észreveheti a lovakon a kantárt, sőt az egyiken még lovasa kezét is. A másik, mintegy ötszáz évvel később, az i. e. harmadik-második évszázadban készült szobrocskát is egy járókelő vette észre, és azon is kivehető a pirossal ráfestett hám.
Noha nem a Közel-Keleten, hanem az ázsiai sztyeppéken háziasították őket, a lovak már a bronzkorban, háromezer éve megjelentek ezen a vidéken, az egyiptomiak is alkalmazták őket hadviseléshez, és a Biblia szerint Salamon királynak is volt lovas hadserege. A lovak a közlekedést is segítették, és az erővel, a katonai hatalommal azonosították őket. Totemállatként, istenként Izrael földjén nem tisztelték őket, de korabeli státuszszimbólumnak számítottak. Kedar-Goldberg úgy véli, hogy a régebbi lovacska egy harcosé lehetett, és vele együtt temethették el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát 09:50
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György 09:05
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.