Hatalmas vihar döntötte romba, most megnyílt Pompeji gladiátoriskolája
2019. január 4. 13:31 MTI
Megnyitották a látogatók előtt Pompejiben azt az épületet, ahol mintegy kétezer éve a gladiátorokat képezték ki, az épületet nyolc éve egy hatalmas vihar romba döntötte, gigászi munkával újították fel.
Korábban
Az ókori romváros igazgatósága közölte, hogy a Schola Armaturarumot az érdeklődők csütörtökönként kereshetik fel, amikor szakemberektől megismerhetik az épület sérült freskói helyreállításának történetét.
Az olasz kulturális minisztérium közleményben méltatta a megnyitást, Pompeji újjászületése szimbolikus helyszínének nevezve az épületet, amely súlyos károkat szenvedett már a második világháborúban is a szövetségesek bombázásai által.
A nápolyi öbölben fekvő Pompejit és Herculaneumot a Vezúv kitörése pusztította el 79-ben. Pompeji 20 ezer lakójának jelentős része meghalt, amikor a várost maga alá temette a láva, sár és por, és konzerválta.
Csak a 18. században fedezték fel az elfeledett város nyomait, benne számos nagyon jó állapotban megőrződött holttesttel, amelyek még abban a pozícióban voltak a rétegek alatt, amelyben egykor az életükért küzdöttek. A megőrződött település 44 hektárját feltárták. Pompeji ma a legjobb állapotban fennmaradt antik romváros, az UNESCO világörökségének része.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének
- Abszurd részleteket is kikényszerítettek a vallatók a Rajk-per vádlottjaiból
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére
- Több mint fél ezer rendházat számolt fel a Rákosi-rendszer
- Rabtársainak is megtanította verseit a recski munkatábort megjárt Faludy György
- A legnehezebb időkben is biztos támasza volt az erdélyi magyarságnak Márton Áron
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap