Elárverezik a szerződést, amelyet Marx írt alá a Tőke kiadásáról
2018. december 14. 16:52 MTI
Több mint 120 ezer euróért kelt el egy párizsi aukciósház árverésén az a szerződés, amelyet Karl Marx írt alá Tőke című kötet francia kiadásáról.
Korábban
A dokumentum árát előzetesen 20-25 ezer euróban állapították meg az Ader Nordmann árverési ház szakértői - írta a francia BMF csatorna portálja. A szerződést Marx 1872-ben írta alá francia kiadójával, Maurice Lachatre-ral. Az iratban Marx leszögezi, hogy a könyvet olyan „formátumban és áron kell forgalomba hozni, hogy azok is hozzájuthassanak, akiknek a legkevesebb is számít”.
Az aukciósház szerdai közleménye szerint az árverésen Marx 19 kézzel írt levelére és Friedrich Engels két kézírásos levelére is lehetett licitálni. A zömmel 1872-ből származó levelek egyenkénti becsült ára 2500-30 ezer euró volt, de végül 32 ezer-160 ezer euró közötti áron találtak gazdára.
A levelek tanúsítják, hogy a Tőke első fejezetét, amely később a marxizmus alaptézisévé vált, teljes egészében Marx fordította franciára - hangsúlyozta Thierry Bodin, kézirat- és aláírásszakértő. Hozzáfűzte: a történelmi dokumentumokat Lachatre örökösei őrizték meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.