Hitler és egy zsidóvá nyilvánított kislány furcsa barátságáról tanúskodó fényképet árvereztek el
2018. november 16. 13:58 MTI
Az Egyesült Államokban 11 520 dollárért (3,3 millió forint) árvereztek el kedden fotót, amelyen Adolf Hitler mosolyogva átkarol egy (nagy)anyai ágon zsidó származású kislányt.
Korábban
A fekete-fehér fénykép 1933. június 16-án készült propagandacélból, nem sokkal a náci vezér kancellárrá történt kinevezése után. A fotót Heinrich Hoffman, Hitler hivatalos fényképésze készítette, és azt a náci diktátor aláírásával a kislánynak, az akkor hétéves Bernhardine Rosa Nienaunak ajánlotta. Mint később kiderült, a kislány anyai nagyanyja, Ida Voit zsidó volt, így a későbbi nürnbergi törvények értelmében negyed zsidónak számított (az anyaelvű zsidó jog alapján pedig teljesen zsidónak).
Rosa Nienau és édesanyja először 1932-ben találkozott Hitlerrel, de a kettejük közti különleges kapcsolat 1933-ban alakult ki, amikor Rosa egy csoport tagjaként a bajorországi Obersalzbergben felkereste a náci diktátort annak születésnapja alkalmából. Amikor Hitler megtudta, hogy a lánynak ugyanakkor van a születésnapja, mint neki, elhívta berghofi rezidenciájára epret enni és fagyizni. Innentől a kis Rosa Hitler bácsinak szólította a Führert.
Hitler és a kislány barátsága 1932-től 1938-ig tartott, és akkor sem szakadt meg, amikor kiderült Rosa Nienau zsidó származása. Hitlert a környezete hiába próbálta meg lebeszélni a barátkozásról, a kapcsolat végül csak 1938-ban szakadt meg, miután Rosát és édesanyját eltiltották attól, hogy Hitler közelébe menjen. Visszaemlékezések szerint ezt Adolf Hitler már tudomásul vette, de egyáltalán nem örült neki.
Bernhardine Rosa Nienau öt évvel később, 1943-ban halt meg gyermekbénulásban. A Chesapeake City-i (Maryland) Alexander Historical Auctions árverezőház nem fedte fel sem az eladó, sem a vásárló kilétét. A marylandi aukciósház már korábban is árverezett el Hitlerhez köthető tárgyakat, 2017 februárjában például 243 ezer dollárért adott el egy náci szimbólumokat viselő piros telefonkészüléket, amelyet valaha Hitler használt, és egy másik vevőnek eladott 24 300 dollárért egy elzászi kutyát ábrázoló porcelánt is, amely ugyancsak a néhai diktátoré volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.