500-nál is több áldozatot szedett az egyszerű földműves, akit „Fehér Halálnak” hívtak
2018. november 8. 15:50 Múlt-kor
A második világháború során a korábbinál nagyobb szerep jutott a harctéren a mesterlövészeknek. Némelyikőjük a hadviselés e különleges művészetét gyakorolva szinte mitikus hírnévre tett szert – mind közül a legrettegettebb a „Fehér Halál” néven ismert finn Simo Häyhä volt.
Korábban
Született tehetség
1939. november 30-án a Szovjetunió – bízva saját elsöprő erejében – lerohanta szomszédját, Finnországot. A kommunista nagyhatalom a határhoz közel fekvő Leningrád biztonságának garantálása érdekében állt elő területi követelésekkel Finnországgal szemben, amelyeket utóbbi nem volt hajlandó teljesíteni. Számok tekintetében úgy tűnt, semmi sem állhat a Vörös Hadsereg útjába – nem számoltak azonban az olyan eltökélt védőkkel, mint Simo Häyhä.
A később „Fehér Halál” becenévvel illetett Häyhä (e.: „heühe”) a háború kezdetétől 1940. március 7-i súlyos megsebesüléséig a hivatalos adatok szerint 505 ellenséges katonával végzett (nem hivatalos becslések szerint a valós szám akár 800 körül is lehet), ezzel minden idők legeredményesebb mesterlövészének címét kiérdemelve. E szám nagy részét saját puskájával érte el, azonban számos esetben használt géppisztolyt is.
Az 1905-ben született Häyhä egyszerű földművescsaládból származott, nyolc gyermek közül a legfiatalabbként. 1925-ben, 20 évesen belépett a csupán 1917 óta független ország önkéntes milíciájába, a Védelmi Hadtestbe (Suojeluskunta) – a szervezetet a kommunisták és ellenfeleik között vívott finn polgárháború nyomán Fehér Gárdának is nevezték. Häyhä rendkívül rátermettnek bizonyult a lövészetben, számtalan versenyen ért el kiemelkedő helyezéseket – a beszámolók szerint háza tele volt különféle érmekkel és kupákkal, amelyeket lövészversenyeken nyert. A háború kitörésekor tanyáján lakott, és földjének műveléséből élt.
A háború során a Védelmi Hadtest tagjai a reguláris hadsereg részévé váltak, Häyhät pedig mesterlövészként vetették be. Fő fegyvere az orosz 1891-es mintájú Moszin-Nagant forgó-tolózáras puska finn gyártmányú, módosított változata, az M/28-30 volt – ugyanezt használta a versenyeken is (szovjet ellenfelei nagyrészt egy hasonló fegyvert, az M91/30-at használták). Számos esetben használta ugyanakkor a második világháború egyik legjobb géppisztolyaként számon tartott, finn fejlesztésű KP/31-et is.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/ecfee62640b27ceff6456f5cf0e4470d.jpg)
Häyhä elvetette a korban már bevett fegyvertávcsövek használatát, mivel korábban sem használt ilyet lövészethez. Emellett érzése szerint a fegyver beépített nyílt irányzékával széles maradt a látószöge, ami által jobban tudta követni célpontját, továbbá alacsonyabb sziluettet nyújtott az ellenséges lövészek számára, mint hogy ha az optikához kell emelnie fejét. Az évszakra jellemző extrém hidegben ráadásul a korabeli távcsövek hajlamosak voltak a párásodásra, illetve az üveglencsén megcsillanó napfény könnyen elárulhatta a lövész helyzetét. A későbbiekben arról is beszélt, hogy távoli sziluettekre lelkileg könnyebb lőni, mint egy nagyítással bíró optikán keresztül látott személyre.
A „Fehér Halál” bevett módszere az volt, hogy kiválasztott állása előtt dús kupacba tömködte a havat – egyrészt álcázásképpen, másrészt pedig azért, hogy a lövéskor a csőtorkolatból előtörő nyomás ne verje fel azt, ezáltal elárulva hollétét. Häyhä gyakran tartott ilyenkor havat a szájában is, hogy elkerülje a feltűnően párás leheletet, amely szintén lebuktathatta az ellenség előtt.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/iI3Es/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Múlt-kor magazin 2022/tavasz](/iI3Es/label/.cut-640x400/834.jpg)
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Évtizedeken keresztül rejtély övezte, hogy mi történhetett a svéd sarkkutató csapattal 15:05
- A kor legnépszerűbb illata volt Coco Chanel No.5 nevű parfümje 14:21
- Kulturális örökségünket bemutató országos turné indul Székesfehérvárról 13:20
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle 09:50
- Valószínűleg az atombomba hatásának bemutatása is elég lett volna Japán elrettentésére 08:20
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap